a felépülés útján

2021.06.23. 13:10

Szoboszlai: mentálisan és fizikailag is kemény volt az elmúlt időszak

Az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója reméli, hogy jobb idők következnek a pályafutásában.

A magyar középpályás télen igazolt a Salzburgtól a német Bundesligába, de új csapatában még egyetlen mérkőzést sem játszhatott, mert makacs szeméremcsont-gyulladással bajlódott. A sérülés miatt a jelenleg zajló Európa-bajnokságról is lemaradt, de most a Sport Bildnek azt mondta: nagyon reméli, hogy az új szezonban már játszhat és jó teljesítményt fog nyújtani.

„Továbbra is lépésről lépésre haladok a száz százalék felé, és amilyen gyorsan csak lehet, szeretnék teljesen felépülni”

- nyilatkozott Szoboszlai a német lap szerdai számában.

„Az elmúlt időszak nem volt egyszerű, sem fizikailag, sem mentálisan. Először is azt kellett elfogadnom, hogy hosszú időt kell kihagynom”

- tette hozzá.

A 20 éves Szoboszlaiért januárban mintegy 22 millió eurót fizetett a lipcsei klub, amely időközben aztán sérülése ellenére meglepetésre egy évvel még meg is hosszabbította a szerződését, amely így most 2026. június 30-ig szól.

A futballista úgy fogalmazott, a lehető legjobban szeretne teljesíteni csapatával a bajnokságban és a kupában is.

„Az idei kupadöntő még kívülről is nagyszerű élmény volt. Szeretnék újra ott lenni és a elhódítani a trófeát a Lipcsével” – mondta Szoboszlai Dominik.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!