NBI

2021.09.10. 23:01

Kiütéses vereséget szenvedett a Gyirmót Debrecenben

Az újonc Gyirmót 5-0-ra kapott ki az élvonalba frissen visszajutó Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Az első félidőben a vendégek voltak valamivel aktívabbak, kapufáig is eljutottak, a hazai közönség pedig nagyjából félóra elteltével füttyszóval és bekiabálásokkal adta tudtára a kedvenceknek, hogy ennél többet várna tőlük. A szünetig viszont gól nem esett, a hivatalos statisztika pedig azt támasztotta alá, hogy valóban a Gyirmót volt a kezdeményezőbb.

Egészen más mentalitásban folytatta viszont a meccset a Debrecen, amely a fordulás után hat perc alatt kétszer is betalált a rivális kapujába.

A vendégek gyors szépítő találatát videobírózás után les miatt érvénytelenítették, a hajdúsági együttes pedig 12 perccel később már négygólos különbséggel vezetett, miután a csereként beállt Sós Bence két perc alatt duplázott.

Csertői Aurél vezetőedző négyes (!) cserével próbált frissíteni a Gyirmóton, amely azonban továbbra sem tudta felvenni a küzdelmet a házigazdával. A hajrához közelítve a DVSC megszerezte az ötödik gólját is, ezzel végleg eldöntötte az összecsapást.

A hajdúsági együttesnek négy nyeretlen bajnoki, és sorozatban két vereség után sikerült újra győznie, míg a változatlanul nyeretlen Gyirmót ebben az idényben harmadszor kapott ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában