NBI

2021.10.24. 18:18

A Mezőkövesd emberhátrányban küzdve győzött Kispesten

A Mezőkövesd több mint 70 percet emberhátrányban futballozva 3-2-re győzött a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában.

Jól indult a mérkőzés a Mezőkövesd számára, ugyanis már a hetedik percben vezetést szerzett, de a folytatás kevésbé alakult a vendégek szája íze szerint, ugyanis bő negyedóra után a játékvezető kiállította az utolsó emberként szabálytalankodó Pillárt. Emberelőnyben a Honvéd hatalmas mezőnyfölényben futballozott, sok helyzete is volt, de Antal egészen parádésan védett, legalább három ziccert hárított a szünetig.

A folytatásban is a kispestiek irányítottak, a Mezőkövesd kizárólag a védekezésre koncentrált és teljesen átengedte a területet a riválisának. A fővárosiak aztán Nono távoli lövésével egyenlítettek. A Honvéd egyre nagyobb elánnal rohamozott a győztes gólért, de sokáig nem tudott betalálni, mert Antal újabb bravúrokkal megakadályozta ezt, egy ízben pedig a keresztléc mentett helyette.

A hajrá kezdetén aztán Lukic betalált, de a hazaiak öröme nem tartott sokáig, mert jószerivel az egyetlen végigfutó mezőkövesdi akció végén a csereként beállt Madarász egyenlített.

A Honvéd teljesen megzavarodott, a Mezőkövesd pedig fellelkesült a góltól, a vendégek ezt még emberhátrányban is meg tudták lovagolni, mert a hosszabbításban Cseri értékesített büntetőjével megszerezték a három pontot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!