Labdarúgás

2022.04.24. 20:47

Sorozatban negyedszer nyert bajnokságot a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán hátrányból fordítva nagyszerű hangulatú mérkőzésen, telt ház előtt győzte 2-1-re az Újpestet a labdarúgó NB I 29. fordulójának rangadóján, ezzel a zöld-fehér csapat sorozatban a negyedik, összességében pedig a 33. bajnoki címét szerezte meg.

A Puskás Akadémia szombati MOL Fehérvár elleni 2-2-es döntetlenjével biztossá vált, hogy az Újpest legyőzésével 

a címvédő Ferencváros újabb bajnoki elsőséget ünnepelhet, méghozzá négy fordulóval a szezon zárása előtt. 

Bár az őszi vergődéshez képest tavasszal már kimondotta jól szerepelt az Újpest, hiszen a téli edzőváltás után egyre jobb formába lendülő lila-fehérek az utóbbi tíz bajnokijukból hetet megnyertek, és elődöntbe jutottak a Magyar Kupában is, azért az esélyek egyértelműen a Fradi mellett szóltak a mérkőzés előtt – írja az Origo

A zöld-fehérek 14 hazai bajnokijuk felét megnyerték, négy döntetlen mellett háromszor kaptak ki, míg az Újpest hat vereség mellett háromszor kikapott és négyszer nyert idegenben. Igaz, utolsó három idegenbeli bajnokiját kivétel nélkül megnyerte Milos Krusics csapata. A Fradi viszont sorozatban kilenc derbit nyert meg, egy tizedik siker pedig bajnoki címet jelentene. 

Sztanyiszlav Csercseszov talán Pászka Lórántnak szerezte a legnagyobb örömet, a fiatal játékos első bajnokiján lehetett a kezdőcsapat tagja. Azé a kezdőé, amelyben a tavasszal jobbára mellőzött Franck Boli kapott lehetőséget a csatárposzton a sérült Ryan Mmaee helyén. Hosszú idő után először ott volt a keretben a sérülésből visszatérő magyar válogatott középpályás, Sigér Dávid.

Újpesti oldalon gyors, labdabiztos középpályás sorra szavazott a szakvezetés, arra készülve, hogy nagyon sok párharcot kell majd megvívniuk a játékosoknak a pálya középső harmadában.

A délutáni jégeső ellenére is teljesen megtelt a Groupama Aréna, beleértve a vendégszektort is. A találkozó, melyen a Fradi felavatta új, aranyszínű harmadik mezét, már szép napsütésben kezdődött.

A Ferencváros egy labdaszerzés után már a 2. percben helyzetbe került, de Kasztrati az ötös sarkán jó ütemben vetődött bele Boli lövésébe. Az Újpest egy szöglettel válaszolt a helyzetre, majd az ötödik percben meglepetésre a vezetést is megszerezték a vendégek, miután Esiti a tizenhatoson belül megrúgta Beridzét. A Karakó Ferenc által azonnal megítélt büntetőt a videobíró jóváhagyta, Budu Zivzivadze pedig magabiztosan értékesítette. 

A gól még magabiztosabbá tette az addig sem ijedt újpestieket, akiknek a játéka nyomokban sem tartalmazta a hétközi paksi kupaelődöntőben látott tanácstalanságot. Mindkét csapat nagyon magasan védekezve, már az ellenfél tizenhatosán megkezdte a letámadást. Az Újpest egyre nehezebben jutott át a Fradi térfelére, és egy jól felépített hazai akció végén a 19. percben egyenlítettek a zöld-fehérek: Boli jól adott be a jobboldalról, Kasztrati lyukat rúgott a túloldalon érkező Tokmacnak pedig nem volt nehéz dolga öt méterről a kapuba vágni a labdát (1-1).

Az egyenlítés után is maradt a hazai mezőnyfölény, mégha az Újpest is eljutott egy lövésig, de Antonov próbálkozása jócskán elkerülte Dibusz kapuját a 33. perc végén. A középpályás zakatolás után aztán a 39. percben a Fradi szépen vitt végig egy támadást, a baloldalról beinduló Pászka kiválóan gurított vissza az alapvonalról, a támadást kísérő Vécsei Bálint pedig tíz méterről precízen gurított a bal alsó sarokba (2-1). A vezető gól azt jelentette, hogy a Ferencváros behozhatatlan előnnyel vezette a tabellát.

A gólokról az M4 videója ITT nézhető.

Az első félidő utolsó percében az Újpest még egy Beridze-elfutással helyzetbe került, de Esiti ezúttal jó helyen volt, hogy blokkolja a beadást, így 2-1-es előnnyel, kvázi bajnokként mehetett szünetre a Fradi.

Szünetben Sztanyiszlav Csercseszov cserélt: a Beridze által többször is zavarba hozott Somalia helyére Sammy Mmaee érkezett. Nem a marokkói válogatott érkezése miatt, inkább a bajnoki cím közelsége miatt a hazai ultrák minden létező füstkeltő eszközt meggyújtottak, amivel olyan füstbe borították a Groupama Aréna játékterét, hogy mintegy öt percig állt a mérkőzés, mire újra megfelelőek lettek a látási viszonyok. 

Az 55. percben a Fradi, pontosabban Blazic kis híján összehozta az újpesti egyenlítő gólt, miután egy labdát rosszul talált el a hazai tizenhatoson belül, amire Zivzivadze lecsapott, de Dibusz résen volt, és felszedte a labdát a grúz csatár elől. Ha Blazic nem ilyen szerencsétlenül találja el a labdát, akkor még jobb lehetett volna az újpesti csatárnak.

Egy perccel később Tokmac rúgta be a labdát Csongvai mögé, de az újpesti védő becsületére legyen mondva, hogy üldözőbe vette, és remek becsúszással szerelni is tudta Bolit a tizenhatoson belül. A következő percben már az Újpest előtt adódott óriási lehetőség: Croizet tette bele a lábát egy középre rúgott labdába, a perdítése pedig pont eltalálta a jó helyen álló Dibusz vállát.

A másik kapuban Banai Dávid is megmutatta képességeit, előbb Boli, majd Lauiduni földre rúgott, veszélyesen pattanó labdája után védett bravúrral az újpesti kapus. A 62. percben Boli lőtt ziccerben Banaiba, a nigériai támadó szerencséjére lesen volt,máskülönben nehezen számolt volna el azzal, hogy miért nem passzolt a mellette üresen futó Tomacnak.

Egy rövid újpesti feltámadás után a 72. percben Loncar lövése pattant meg Kutrumbiszon, és nem sokkal ment a labda az újpesti kapu mellé. A 76. percben Croizet kapott tökéletes passzt Mitrovicstól, a francia támadó kissé ugyan kisodródott, de így is kapura tudott lőni, Dibusz azonban ismét bravúrral védett. 

A 81. percben Pászka Lóránt lehetett volna a meccs hőse, aki gyönyörű csellel hozta magát lövőhelyzetbe, de nem tudta tökéletesen kapura tekerni a labdát 14 méterről. A fiatal ferencvárosi focista a mezőny egyik legjobbjaként játszotta végig élete első derbijét. 

Az Újpest nem adta fel, még az utolsó percekben is letámadtak a vendégek, ezzel azonban a hazaiak előtt nyíltak területek egy-egy gyors ellentámadáshoz, egy-egy ilyen végén előbb Tokmac, majd Loncar hagyott ki egy helyzetet. Utóbbi eztán még egy sárgát is kapott, miután kíméletlenül letartolta Antonovot.

A meccs végi rengeteg szabálytalanság, illetve a félidő eleji kényszerszünet miatt a játékvezető nyolc percet hosszabbított. A 93. percben mindent eldönthetett volna a Fradi, de Boli, Tokmac és Loncar hiába vitt végig egy gyors támadást, utóbbi csak Csongvai bokáját tudta megrúgni, amiért megkapta a második sárga lapját, így a Fradi emberhátrányban fejezte be a meccset. 

A 95. percben megfagyott a levegő a fradista szektorokban: egy beadásra Dibusz nem a legjobban jött ki, Croizet elé került a labda, a francia, egyet igazított rajta, majd a kapuba bombázott. A videobíró azonban észrevette, hogy a labda a francia kezére esett Dibusz mentése után, így visszanézve a helyzetet, érvénytelenítette a gólt. Így végül nyert és bajnok lett a Ferencváros!

A Fradi az előző idényben egy Újpest elleni 3-0-s győzelemmel lett bajnok, és ezúttal is az ősi rivális elleni sikert követően ünnepelhettek. 

Ferencvárosi TC–Újpest FC 2–1 (2–1)

NB I, 29. forduló, Groupama Aréna, 20155 néző, v.: Karakó Ferenc
gól: Tokmac 19., Vécsei 39., ill. Zivzivadze 5. (11-esből)
piros lap: Loncar 90+3.

Borítókép: Újpesti szurkolók / MagyarNemzet / Mirkó István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!