Felkészülési mérkőzés

2022.05.19. 09:00

Kikapott Portugáliában a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 74–70-re kikapott Portugáliában.

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese múlt hétfőn, Székesfehérváron kezdte meg háromhetes összetartását, amelynek közepén egy portugáliai túra is helyet kapott. A magyarok – akiknél hiányzott a bajnoki döntőben súlyos térdsérülést szenvedett Határ Bernadett – 15 fős kerettel utaztak el a Lisszabontól 80 kilométerre fekvő Rio Maiorba, ahol a szerdai első meccs hullámzó küzdelmet hozott. Az első és harmadik negyed a vendégek egyértelmű fölényével telt, míg a másik két játékrészben a portugálok voltak jobbak, akik a hajrában 64–68-ról fordítottak.

A magyarok legjobbjai közül Kiss Virág 15, Lelik Réka 11, Studer Ágnes pedig 10 ponttal zárt.

A nemzeti csapat csütörtök és péntek este is összecsap a hazaiakkal.

Eredmény:
Portugália–Magyarország 74–70 (14–23, 28–10, 13–24, 19–13)

Borítókép: A magyar női kosárlabda-válogatott edzése a női kosárlabda Európa-bajnokság kezdete előtt két nappal a Cair Sportcenterben, a szerbiai Nisben 2019. június 25-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!