Giro d'Italia

2022.05.09. 07:54

Révész: a verseny a legszebb álmainkat is felülmúlta

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint a legszebb álmaikat is felülmúlta a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny első három szakasza, amit péntektől vasárnapig Magyarországon rendeztek.

– Legalább negyedmillió ember biztatta a mezőnyt a versenyútvonalak mentén, mindenhol szenzációs hangulat uralkodott, és ez az olasz szervezők minden várakozását felülmúlta – nyilatkozta Révész a hazai rendezők vasárnapi közleményében.

Felidézte, az egyik csapat tagjai nem értették, miért kell Magyarországra hozni a Nagy Rajtot, de egészen elképedtek attól a végtelen szeretettől és lelkesedéstől, amit itt tapasztaltak.

– A verseny a legszebb álmainkat is felülmúlta, és biztosan emelte hazánk megbecsülését a világban. A siker közös, a verseny mögött végre egy igazi nemzeti összefogás alakult ki – mondta. Révész köszönetet mondott a szervezőknek, a budapesti és a vidéki önkormányzatoknak, a rendőrségnek, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek, az önkénteseknek, a szurkolóknak és a lakosságnak is.

Óberling József rendőrezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője a sikeresen lebonyolított rendőri biztosítást értékelte.  

– Büszke vagyok a rendvédelmi szervek, a partnereink, illetve az Országos Polgárőr Szövetség áldozatos munkájára. Az olasz szervezők szerint minden idők egyik legjobb Nagy Rajtját rendeztük meg. Minden tekintetben lenyűgöző volt a rendezvény, külön kiemelném, hogy példaértékű volt a szurkolók és a nézők fegyelmezettsége – mondta.

A magyar szurkolókat és a szenzációs hangulatot emelte ki Mauro Vegni, a Giro d’Italia igazgatója is.

– Szeretnék köszönetet mondani Magyarországnak, a kormánynak, a lakosságnak, a szurkolóknak és természetesen a Nagy Rajt helyi szervezőbizottságának. Igazi siker volt az elmúlt három nap, ennél melegebb fogadtatásban nem is részesülhetett volna a verseny – magyarázta.

Vegni leszögezte, a magyarok bizonyították, hogy helyük van a nemzetközi kerékpáros közösségben.

Borítókép: Szurkolók a 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométeres harmadik szakaszán Balatonfüreden, 2022. május 8-án / MTI / Vasvári Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!