Folytatódik a menetelés

2022.06.12. 10:17

Sallai: megmutattuk, hogy számolni kell velünk

A magyar labdarúgó-válogatott játékosai szerint a németek elleni, 1-1-es döntetlenre végződött szombati Nemzetek Ligája-mérkőzésen a csapat ismét megmutatta, hogy a legjobbakkal is fel tudja venni a versenyt.

Sallai Roland az újságírók azon kérdésére, gondolták volna-e, hogy a válogatott három mérkőzést követően négy ponttal áll majd a csoportban azt válaszolta:

A csapat kvalitásai miatt mindenki reménykedett ebben.

Hozzátette: 

Persze nem ez volt a papírforma, de az utolsó mérkőzéseken olyan teljesítmény tettünk le az asztalra, amivel megmutattuk a nagycsapatoknak, hogy számolni kell velünk.

A német élvonalban szereplő Freiburg légiósa szerint az angolok elleni keddi összecsapás előtt most a regeneráció a legfontosabb.Gazdag Dániel pozitív koronavírustesztje miatt nem lehetett ott az angolok és az olaszok elleni találkozókon, most viszont csereként lehetőséget kapott. 

A németek nagyon szerették volna megnyerni ezt a mérkőzést azután, hogy két döntetlennel kezdtek, de mi harcoltunk, és megérdemelten szereztünk pontot. Nem sokan vártak tőlünk ilyen szereplést, de ahogyan a tavalyi Eb-n, most is megmutattuk, hogy bárkinek meg tudjuk nehezíteni a dolgát

– mondta a Philadelphia Union középpályása, aki hozzátette, bízik benne, hogy ezúttal is sikerült pontot szerezniük Angliában.
Szoboszolai Dominik, az RB Leipzig futballistája szerint már az önmagában is nagy dolog, hogy egy újabb európai topcsapat ellen szereztek pontot. Szombat este azonban játékban is teljesen egyenrangú partnerei voltak a németeknek, ami a helyzetek számán is látszódott.
A magyarok ezzel a döntetlennel megőrizték második helyüket a csoportban, amelynek másik szombati mérkőzésén az Európa-bajnok olaszok 0-0-ra végeztek az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként.Marco Rossi együttese kedden a sereghajtó Anglia vendége lesz Wolverhamptonban.

Borítókép: Sallai Roland (b) és Nico Schlotterbeck a labdarúgó Nemzetek Ligája 3. fordulójában játszott Magyarország – Németország mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2022. június 11-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!