Jegyzet

2022.07.06. 06:30

Áldás a glória

Fábik Tibor

Forma-1 „Ez a legrosszabb külső a Formula–1 történetében. Tiszteletben tartom a biztonság növelésének szándékát, de ez az F1, és az tökéletesen jó, ahogy most van” – jelentette ki Lewis Hamilton. „Az én véleményem: óriási biztonsági fejlődés. Végül is rendben van a kinézete is. Én mellette vagyok” – jelentette ki Nico Rosberg. 2016 márciusi megszólalások ezek a Mercedes két akkori pilótájától, amikor arról ment a vita, hogy a Formula-sorozatokban bevezessék-e a glória néven elhíresült bukókeretet. A pilótaülés felett átívelő, titániumból készülő szerkezetet azért találták ki, hogy a versenyzők fejét védje a nagyobb tárgyak, például az elszabadult kerekek becsapódásától, valamint akkor, ha az autó a feje tetejére áll.  

Ám a csapatok és a pilóták jelentős részéről nagy volt az ellenállás, mondván, hogy a glória szembemegy a nyitott karosszériás Formula–1 hagyományaival, korlátozza a kilátást, nem esztétikus. Nem mindenki fogalmazott ilyen szofisztikáltan, Sebastian Vettel egyenesen rondának nevezte. Ám a mondanivalójának nem ez volt a lényegi része, hanem az, hogy ha életet ment, akkor bármilyen ronda lehet. Jules Bianchi életét is megmenthette volna, aki a 2014-es Japán Nagydíjon elszenvedett fejsérüléseibe halt bele.  

A glóriát 2018-ban vezették be, és a Formula–1-ben a múlt vasárnapig háromszor bizonyult életmentőnek. 

Rögtön az első évben Charles Leclerc születhetett újra, amikor Spában Fernando Alonso McLarenje átrepült a Sauberje felett. 2020-ban Bahreinben Romain Gros­jean úszta meg, hogy a Haasszal átment a szalagkorláton, az autója kettétört és még ki is gyulladt. Tavaly az Olasz Nagydíjon Max Vers­tappen és Lewis Hamilton ütközésekor a Red Bull egyik kereke a Mercedes glóriáján landolt, nem pedig a hétszeres világbajnok fején.  

Vasárnap, a Brit Nagydíjon rögtön a rajt után ennél is horrorisztikusabb balesetet láthattunk, a televíziós közvetítésben sokáig ismételni sem merték, a legrosszabbtól tartva. Csou Kuan-jü Alfa Romeója – George Russell Mercedesével ütközve – több mint száz méteren szánkázott hatalmas sebességgel a kavicságyon fejjel lefelé, átbucskázott a gumifalon, és rommá törve beszorult a fal és a lelátó előtti utolsó védvonalat képező kerítés közé. Csoda, hogy a kínai pilóta ép bőrrel megúszta, a kórházi kivizsgálás után este már együtt vacsorázott a csapatával. Ha nincs a glória, a szombati lett volna az utolsó vacsorája.  

Ma már mindenki áldja a glóriát, és mintha már senki sem mondaná, hogy ronda. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!