tehetségek kutatása

2020.08.07. 11:40

Kosarastábort tart Hanga Ádám

Péntektől vasárnapig Debrecen ad otthont a Barcelonában kosarazó Hanga Ádám utánpótlástáborának.

A 31 éves kosaras felidézte, hogy 2012-ben olasz és spanyol mintára hozta létre a tábort, amikor még a spanyol Manresát erősítette. Az elmúlt nyolc nyáron többek között Körmend, Pasarét és a Testnevelési Egyetem is szolgált helyszínként.

„A cívis városban komoly építkezés zajlik kosárlabdában, amihez nagyon szép eredmények is párosulnak a NB I-es csapatnál évek óta, nem beszélve arról, hogy az ország egyik legjobb kosárlabda-akadémiája is itt található. Nagyon várom, hogy találkozzak a gyerekekkel és a szakmai stábbal a Főnix Csarnokban” – jelentette ki.

A meghívásos edzőtábor célja ezúttal is az, hogy felkutassa a tehetséges játékosokat a 14-16 éves korosztályból.

Az első számú magyar kosaras tréningjeit a DEAC Kosárlabda Akadémia edzői segítik majd.

„Nagyon örülök, hogy idén Debrecen rendezheti meg a Hanga-tábort. Óriási segítség ez átalakult akadémiánk fejlődésében, hiszen

játékosaink mellett edzőink is sok hasznos szakmai praktikát leshetnek el Ádámtól”

- mondta Becsky István, az akadémia ügyvezető-sportigazgatója.

„Ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy a vírus miatt lerövidített nyári szünetben is időt és energiát fordít ránk.

Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk a rendezvény lebonyolításához.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában