generációk találkozása

2018.03.16. 18:47

A Beatrice összes kedvence fellép az életműkoncerten

A Beatrice összes kedvence, köztük Pásztor Anna, Varga Miklós és Mező Mihály is fellépnek a zenekar életműkoncertjén április 7-én a Papp László Budapest Sportarénában - mondta el Nagy Feró, a Beatrice frontembere.

Tusnádfürdõ, 2017. július 21. Nagy Feró a Beatrice együttes koncertjén a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdõn 2017. július 20-án. MTI Fotó: Veres Nándor

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Veres Nándor

A zenekar fennállásnak negyvenedik évfordulója alkalmából rendezett koncert négy nagy részből fog állni. Régi, de ismert dalokkal kezdenek, majd a Bikini korai számai után lépnek fel a vendégelőadók, ezt követően a legnagyobb Beatrice slágerekkel zárják a koncertet – tette hozzá az énekes az M1 pénteki műsorában.

„Csodálatos érzés, amikor három generáció tombol a színpad előtt”

- mondta el az énekes, aki ezért is várja már nagyon a koncertet.

A Beatrice 1969-ben Csuka Mónika vezetésével alakult meg, a zenekarhoz Nagy Feró 1971-ben csatlakozott. A diszkós, funkos időszak után a „Rice” ma ismert rockos, punkos, sanzonos zenéje és arculata 1978-ban alakult ki, akkor lett Nagy Feró „a nemzet csótánya”.

Az akkori felállásból Miklóska Lajos (basszusgitár), Gidófalvy Attila (billentyűs hangszerek) és Donászy Tibor (dob, ütőhangszerek) a múltidézésre április 7-én az Aréna színpadára is fellép.

A Beatrice még sohasem játszott a Sportarénában, a hely elődjében, a Budapest Sportcsarnokban is csak egyszer, 1991-ben.

Borítókép: Nagy Feró a Beatrice együttes koncertjén a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 20-án.

MTI Fotó / Veres Nándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában