Ország-világ

2020.07.28. 17:22

Menetindulót írt az új harckocsik köszöntésére a Kárpátia (hallgassa meg!)

Páncélos menetinduló címmel írt új dalt a Kárpátia zenekar, amelyet az új Leopard 2A4HU típusú harckocsik átadását követően tett közzé.

Forrás: Facebook / Kárpátia zenekar

„A páncélos dandár lánctalpak hátán, a poklok tüzében is gördül tovább. Vérben és sárban, elszántan, bátran, mindenre készen, parancsra vár” – ilyen és ehhez hasonló sorokkal üdvözölte a hirado.hu híradása szerint a magyar honvédség új harckocsijait a Kárpátia zenekar, amely a közösségi média csatornáin jelentette be: bár már korábban felkérték új dala megírására, azt a lehető legjobb időpontban hozta nyilvánosságra.

„A Kárpátia zenekar még márciusban kapott felkérést a tatai páncélosoktól, hogy írjunk egy indulót. A júliusi időzítése ennek a dalnak nem is jöhetett volna jobban, hiszen most kapták meg a Leopárd 2A4 harckocsik első darabjait, amelyeket pár éven belül még negyven Leopárd 2A7 követ. Szerencsénk volt ezeket a nagymacskákat megcsodálni, hallgatni, ahogy feldübörögnek, nekiindulnak...”

– írta Facebook-oldalán a zenekar.

Hozzátették: mindig is a honvédség pártján álltak, és örülnek a haderőfejlesztésnek.

Borítóképünkön a Kárpátia zenekar tagjai az egyik új harckocsival

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában