sikeres talpraállások

2018.02.25. 10:47

Női példaképekről forgat Jakupcsek Gabriella

Új videosorozatot indít a Facebookon Jakupcsek Gabriella, amelyben olyan nőket szólít meg, akik képesek voltak felállni a padlóról.

Budapest, 2015. január 28. Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezető a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Forrás: MTVA Fotó

Fotó: Zih Zsolt

Olyan hölgyekről forgattunk, akik az életükben mélypontra jutottak, de önerőből voltak ké­pesek megújulni és sikereket elérni. Valami dráma történt ve­lük, lehet ez alkoholizmus, baleset, munkahely el­vesztése, hízás, vagyis olyan dolog, ami bárkivel bármikor megtörténhet. Ők mesélik el, miként jöttek ki ezekből a gödrökből – mesélte a Borsnak új sorozatáról a televíziós.

„Öt film már elkészült, ezeket az internetezők májusig háromhetente látják majd, utána pedig lesz az egésznek egy záróeseménye. A célunk az, hogy másoknak is erőt adjunk a talpraálláshoz, és egyben egy közösséget szeretnénk kovácsolni, amelynek tagjai egymást se­gíthetik. Továbbra is várjuk azokat a történeteket nőktől, amiket meg lehet filmesíteni és terveink szerint májusban már forgatnánk is a sorozat újabb részeit” – mondta Jakupcsek, aki szerint a videói filmes igényességgel készültek, vagyis a tartalom mellett a külcsínre is odafigyeltek.

A közösség mentora Szekeres Pál lesz, aki az egyetlen ember a világon, aki olimpiai és paralimpiai játékokon is érmet szerzett, vagyis egy olyan ember, aki képes volt a sikeres újrakezdésre.

Borítókép: Jakupcsek Gabriella

Forrás: MTVA Fotó/Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában