Hegyfalu

2014.07.30. 16:12

Apák és fiúk a húrok mellett

Hegyfalu – Három napig tart a vigadozás a településen, ahol folkloristák, a gasztronómia hívei, focirajongók adnak randevút egymásnak.

Simon Erzsébet

Falunap vagy Háncs-nap, tulajdonképpen mindegy. E hétvégén (is) közösködött az önkormányzat a település néptánccsoportjával a hétvégi háromnapos eseménysor rendezését illetően. Ráhangolódásképpen pénteken este fergeteges rockbulival indítanak a szabadidőparkban. A hagyomány szerint egykori zenészek és fiaik adnak rockkoncertet: a helyi fiatalokból álló Galeri együttes a tagok „felmenőiből” álló Apex-szel zenél. Szombaton vasi specialitásokkal lehet nevezni a főzőversenyre, és keresik a falu legjobb borát, pálinkáját, szörpjét és pogácsáját. Délután folkloristák veszik birtokba a teret, a házigazdák, a Háncs Néptánccsoport ad gálaműsort, majd focisták meccselnek. Vasárnap a népi kismesterségekkel ismerkedhet meg a közönség, az érdeklődők egészségnevelő programokon is részt vehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!