Hegyhátszentjakab

2015.04.23. 12:04

Gőzerővel készülnek a szezonra a Vadása-tónál

Hegyhátszentjakab - Gőzerővel készülnek az idei nyári turista és strandszezonra az Őrség egyik leglátogatottabb és legismertebb üdülő övezetében a Vadása-tónál.

Kálmán György

Kránicz Ferenc polgármester elmondta, hogy nemrégiben tartottak egy fórumot, amelyen az idegenforgalomban, a vendéglátásban, a turizmusban érdekeltek vettek részt. A szezon előtti aktuális teendőket vitatták meg és összeállították az idei eseménynaptárt. A Vadása szezonnyitója május 3-án, vasárnap lesz, ezen neves fellépők szórakoztatják a vendégeket. Az idén júniusban újból megrendezik a hagyományos horgászversenyt a tavon. Köszönhetően a horgász szövetségnek és a helyi pecásoknak, hal lesz bőven. Júliusban a már hagyományos fogathajtó versenyre kerül sor, majd pedig augusztus 20-án búcsúztatják a szezont.

A tavat az 1960-as évek végén a helyi emberek kezdték építeni. Fotó: Kemencei Ilona

A Vadása-tó, amelyet még az 1960-as évek végén a helyi emberek társadalmi munkában kezdtek el építeni, a hetvenes és a nyolcvanas években élte reneszánszát. A csodálatos természeti környezetben lévő mintegy négyhektáros vízfelület látogatók sokaságát vonzotta, kiépült a vendégek fogadására alkalmas infrastruktúra. A kezdeti időszakot visszaesés követte, amely részben amiatt volt, hogy egyre több hasonló tavat is építettek megyeszerte, valamint hogy az emberek a gyógy- és meleg vizes fürdőhelyeket keresték inkább. A hegyhátszentjakabiak azonban akkor sem tétlenkedtek: a tavat és annak környékét folyamatosan fejlesztették, és teszik ezt most is. Szerencsére az utóbbi években ismét fordult a trend, újból felfedezték, és remélhetőleg felfedezik a Vadása tavat. Gondolni kell azokra is, akik nemcsak a fürdőzés kedvéért jönnek. Számukra egyéb szabadidős programot is biztosítani helyben, vagy a régión belül. Szerencsére az Őrség ilyen szempontból jól ellátott. Kránicz Ferenctől megtudtuk, az idén is több fejlesztést végeztek a tavon és környékén. A víz fölé benyúló két napozóstégen süttethetik magukat a napimádók, továbbá strandkerítést, jegyszedő pavilont és a környezetbe illő, fából készült kerékpártárolókat építettek. A fejlesztések mind a vendégek kényelmét szolgálják majd. A fürdőhelyet, akárcsak a korábbi években, nyári üzemeltetésre kiadja az önkormányzat. Megállapodtak az üzemeltetővel, hogy a belépők árai nem változnak. Ide tartozó hír, hogy a település megkapta az államtól az egykori úttörőtábort. A következő időszak fejlesztési programjában szeretnének ebből egy olcsó ifjúsági szálláshelyet kialakítani. Hegyhátszentjakabon a Vadása-tó nemcsak az önkormányzatnak, hanem az itt élő embereknek szívügye is. Mivel munkahelyek az utóbbi időben nem teremtődtek a településen, az idegenforgalom, a turizmus, lehet a kitörési pont a helybéliek számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!