SZOMBATHELY, BUDAPEST

2018.02.20. 10:30

Nem csak szórakozás, munka is a vlogolás a szombathelyi Royalszabi szerint

Pár éve új trend tört be a fiatalok életébe: megjelent egy új életstílus, a vloggerkedés.

Csizmadia Anna

Egymaga fejlesztette a technikai hátterét és építettje brandjét, de ma már egy csapat segíti munkáját Fotó: Royalszabi Facebook-oldala

Molnár Szabolcs, azaz Royalszabi jelenleg az egyik legkedveltebb vlogger Magyarországon. Első videóját 2014-ben publikálta, mára több mint 220 ezer feliratkozója van a Youtube-on.

Egymaga fejlesztette a technikai hátterét és építettje brandjét, de ma már egy csapat segíti munkáját Fotó: Royalszabi Facebook-oldala

- Egyidőben sok időt töltöttem a gép előtt, és ekkor kezdett terjedni Magyaroszágon is a youtuberkedés – meséli Szabolcs, amikor pályája kezdetéről kérdezzük. – Már korábban is érdekelt a fotózás és a videózás, gondoltam ez lesz a hobbim nekem is – mondta. Egészen a tavalyi év közepéig teljesen egyedül készítette a videóit és építette saját brandjét, jelenleg viszont több munkatárs és egy menedzser is segíti munkáját.

- Nálam nagyon fontos az aktualitás, és ha van egy időszerű téma, azon nagyon sokat gondolkodom és már egyszerre dolgozom is rajta. Beleszülettem egy iszonyatosan rohanó internetes világba, ahol bármelyik órában jöhet egy újdonság, akár egy újabb kihívás vagy trend, amely mindenkit érdekel. A magánéletemben is nagyon sokszor előfordulnak olyan szituációk, amelyeket később fel szeretnék dolgozni videó formájában – tette hozzá Szabolcs.

A youtuber más pálya felé is kacsingat, nemrég jelent meg közös rapvideója egy másik vloggerrel, Miskovits Marcival. – Marcival évek óta ismerjük egymást, és ez a szám is hónapok óta tervben volt, mivel ezen a műfajon nőttem fel. A videózás előtt egyébként rapper szerettem volna lenni, csak úgy éreztem, hogy erre várnom kell, komolyodni még, és ezért csak most kezdtem bele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában