Valóságshow

2025.01.30. 12:35

"Pofa befog és végrehajtja a feladatot!" – Kemény letolást kaptak Újváry Benjaminék a Kiképzésben

A sportreality második adásában került sor az első katonai gyakorlatra. Ujváry Benjaminék csapatának nem sikerült a feladat a Kiképzésben.

Dübörgő trombitaszóra keltek hajnalok hajnalán, a reggel pedig nem kávézással, hanem kőkemény testedzéssel indult. A Kiképzés versenyzői, köztük Ujváry Benjamin csapata, hamar szembesültek a valósággal: itt nincs lazsálás, csak fegyelem és teljesítmény.

Újváry Benjamin a Kinizsi raj tagja a Kiképzésben
Újváry Benjamin a Kinizsi raj tagja a Kiképzésben
Fotó: © TV2

Újváry Benjamin a Kiképzésben

Az első komoly próbatétel máris teljes erőbedobást igényelt: térdig érő sárban kellett futniuk, időnyomás alatt, miközben a kiképzők minden egyes hibájukat szóvá tették. A legnagyobb kihívás egy hatalmas terepjáró kiszabadítása volt a sárból – egy olyan helyzet, amivel a civilek hétköznapi életükben biztosan nem találkoznak. Hiába küzdöttek, a feladat nem sikerült Újváryék csapatának. Farkas András nem rejtette véka alá a csalódottságát. Kiképzőjük szerint nem hallgattak a parancsnoknak kinevezett csapattársukra, ezért kapkodás és fejetlenség lett a vége az egyébként csapatmunkát igénylő gyakorlatnak. 

"Pofa befog és végrehajtja a feladatot!" – utalt arra a kiképző, hogy a parancsnok szava szent és sérthetetlen, a fegyelem és az engedelmesség elengedhetetlen, a hadseregben hierarchia nélkül eluralkodik a káosz.

A csapat belső összhangja sem volt az igazi. "Nem ismerjük egymást, össze kell szoknunk" – ismerte el a Kinizsi raj egyik tagja. A kudarc mindenkit megviselt, főként a parancsoknak választott Bolla Adriennt, aki elpityeredett és saját kudarcaként élte meg a sikertelenséget. 

Ujváry Benjamin próbált motiválni: "Úgy fogd fel, hogy nem a te kudarcod, ez közös kudarc" – mondta társainak. De vajon képesek lesznek összekovácsolódni és bizonyítani a következő kihívásokban? Az biztos, hogy az elvárások nem csökkennek, és a kiképzőjük nem fog velük kesztyűs kézzel bánni! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!