Reality

2025.02.06. 17:48

Súlyosan megsérült, mentőt kellett hívni a Kiképzés egyik játékosához

Győrffy honvéd a Kinizsi rajban versenyez a győzelemért. Neki volt szüksége orvosi segítségre a Kiképzés legutóbbi adásában.

Komoly baleset történt a Kiképzés című műsorban: Győrffy honvéd, a Kinizsi raj tagja fejsérülést szenvedett egy akadálypályán. A feladat során a versenyzőknek szabad vízben kellett zsákokat megszerezniük, hordókat megkerülniük, a csapat teljes erőbedobással küzdött.

A Kiképzés versenyzőjének szétnyílt a feje az egyik próbatétel után
A Kiképzés versenyzőjének szétnyílt a feje az egyik próbatétel után
Forrás: TV2

Sérülés a Kiképzésben

A Kinizsi raj - ennek volt a tagja a vasi kötődésű Újváry Benjamin is - sikeresen teljesítette a gyakorlatot, ám közben Győrffy súlyosan megsérült. A csapattársak és a stáb azonnal orvosi segítséget hívtak hozzá.

– Mikor feljöttem a víz felszínére, a hordóba ütköztem és megfejeltem azt. Kissé megijedtem, amikor megtudtam, hogy szétnyílt a fejem, féltem, hogy be kell fejeznem a kiképzést – fogalmazott Győrffy, akit kiképzője, Farkas András nyugtatott meg, mondván: a csapat várja vissza a kezelés után.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában