Próbatétel

2025.02.04. 14:11

Kiképzés: fóbiájával is megküzdött a szomszédos vármegyei versenyző a Pokol Hetén

A győri Bolla Adrienn korábban siklóernyős balesetet szenvedett, retteg a magasságtól. Ezt a fóbiáját kellett leküzdenie a Kiképzés legutóbbi adásában.

Ahogy mi is megírtuk, elkezdődött a Pokol Hete a TV2 Kiképzés című sport-realityjében, ahol a versenyzők embert próbáló kihívásokkal néznek szembe. Bár a vasi kötődésű Újváry Benjamin már kiesett, a szomszédos vármegyékből még akadnak kitartó harcosok – egyikük a legutóbbi adásban kemény küzdelmet vívott a bent maradásért.

Bolla Adrienn Győrből érkezett a Kiképzésbe
Bolla Adrienn Győrből érkezett a Kiképzésbe
Forrás: TV2

Bolla Adrienn a Kiképzésben

A Kisalföld beszámolója szerint a győri Bolla Adrienn is belevágott a Pokol Hetébe, ahol nemcsak a fizikai, hanem a mentális és pszichés megterhelés is extrém mértéket ölt. A Kinizsi Raj tagjaként küzdött az feladatokkal, és saját határait feszegette, miközben fóbiáival is szembe kellett néznie. A próbatételeket a Magyar Honvédség különleges egységei állították össze, így a résztvevőknek valóban katonai körülmények között kellett helytállniuk.

 A Pokol Hete nem csak fizikálisan, de mentálisan és pszichésen is nagyon meg fog nyirbálni bennünket! Az eddig gondolt komfort zóna határaink azt gondolom jócskán kiszélesednek! Nincs más választás….én a csapatért, a rajért, a kiképzőnkért fogok küzdeni az elemekkel és magammal - mondta el Bolla Adrienn, győri versenyző.

Mint kiderült, a magasság és a víz is szerepet játszott az egyik feladatban: egy magas pontról kellett a vízbe ugrania a versenyzőknek, ami Adriennek külön nehézséget okozott. Korábban siklóernyős balesetet szenvedett, retteg a magasságtól. Sírva és remegve, de mégis belevágott a feladatba és csapattársaiért teljesítette is azt. 

A Kinizsi Raj parancsnoka, Farkas András törzszászlós a műsorban elmondta: számára ez nemcsak egy verseny, hanem személyes ügy is. „Aki nem hozza ki magából a maximumot, annak itt nincs keresnivalója. Ez nem játék. Ez A Kiképzés” – fogalmazott.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában