Reality

2025.02.03. 18:02

Újváry Benjaminnak véget ért a Kiképzés

Pénteken egy újabb megpróbáltatás várt a műsor versenyzőire és nem mindenki számára volt győzelemmel teli a nap. Újváry Benjaminnak ez volt az utolsó kihívás, ugyanis a pénteki adásban számára véget ért a Kiképzés. Bár fizikailag kiemelkedően teljesített, egy banális hiba miatt végül távoznia kellett.

A katonai valóságshow egyre keményebb próbatételei nemcsak a fizikai állóképességet, hanem a mentális erőnlétet is próbára teszik. A Vasi Miss Universe Hungary párja, Újváry Benjamin csapattársával küzdött meg a Kiképzésben, azonban egy elhagyott rádió végül a kieséséhez vezetett.

Újváry Benjaminnak véget ért a Kiképzés
Újváry Benjaminnak véget ért a Kiképzés 
Fotó: © TV2

Újváry Benjamin a Kiképzésben

A próbatétel során Farkas András Újváry és Zsiros honvédet választotta ki egy úgynevezett párbajra. A feladat egyi részeként meg kellett találniuk a kiképzőjüket terepen, azon Újváry egy ugrás közben elhagyta a rádióját, ezért teljesen eltévedt és a parancsokának kellett a segítségére sietnie. Kiképzője úgy fogalmazott, egy ilyen hiba éles helyzetben az ellenség kezére juttathatott volna érzékeny információkat, ami katonatársak és az egész bevetés sikerességét veszélyeztetheti.

„Most rosszul érzem magam, mert úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy beleadtam mindent, egy elég banális hiba miatt nem tudtam teljesíteni a feladatot” – vallotta be őszintén Benjamin, aki elmondása szerint nemcsak a fizikai, hanem a mentális erőpróbára is kíváncsi volt.

„Voltak olyan szituációk, amikor elértem a holtpontomat, de a csapattársaim támogatása rengeteget segített. Egyszerűen nem akartam őket cserbenhagyni, mert tudtam, hogy ha feladom, akkor további öt ember veszélyeztetem” – tette hozzá.

A műsor egyik legnagyobb pozitívumának tartja, hogy megismerhette a csoporttársait és az egész szakaszt. „Az embernek van egy általános elképzelése a katonaságról filmekből, de itt megtapasztaltam, hogy mennyire fontos a bajtársiasság. Nem csak a szigor létezik, hanem egy összetartó közösség is. Hálás vagyok, hogy beleláthattam ebbe a világba” – mondta búcsúzóul.

A Hunyadi rajból Segesdi Tamás, a Kinizsi rajból Zsiros Márk, a Dobó rajból pedig Horváth Roland folytathatta a versenyt, míg Müller Ákosnak, Árvai Csillának és Újváry Benjaminnak búcsúznia kellett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában