Emlékezés

2025.06.12. 12:52

Ma lenne 82 éves az Omega zenekar legendás billentyűse

Szombathelyen született az Omega együttes legendás billentyűse. Benkő László 1943. július 12-én látta meg a napvilágot, 2020 novemberében hunyt el.

Benkő László Szombathelyen született, de tanulmányait már a fővárosban kezdte el. Hét évig tanult zongorázni, emellett fuvolázni, trombitálni és ütőhangszeren játszani. Középiskolás korában a Próféta együttesben játszott, ez később egyesült egy másik gimnáziumi zenekarral, amelyben Kóbor János énekelt, így lettek a későbbi Omega alapító tagjai. Ezen a néven először 1962. szeptember 23-án lépett fel az együttes a Műegyetem várbeli kollégiumában, akkor már Benkő és Kóbor is műegyetemista volt. Később mindketten lediplomáztak, Benkő közlekedési mérnök lett - emlékezett a zenészre korábbi cikkében a hirado.hu. 

Benkő László
Ma lenne 82 esztendős Benkő László 
Fotó: MTI-archív/Mohai Balázs

Az elmúlt rendszerben ő harcolta ki, hogy az Omegával turnézhasson a „megtűrt” kategóriába sorolt Hobo vagy Nagy Feró a Beatricével, 2013-ban létrehozták az Omega Alapítványt, amelynek egyik célja a következő zenészgeneráció segítése.

Benkő László 2012-ben Lions-díjat vehetett át jószolgálati munkájáért, 1987-ben Liszt Ferenc-díjat, 2011-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2013-ban Kossuth-díjat kapott megosztva az Omega együttes tagjaival.

2017-ben májrákkal diagnosztizálták, kitartó küzdelem után felépült, de a koncertezést ez idő alatt se hagyta abba, mindössze egyetlen Omega-koncertet hagyott ki 2017-ben. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2020. november 18-án hunyt el.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző hatalmas mennyiségű feldolgozatlan zenei anyagot hagyott maga után: többek között két soha be nem mutatott színdarabot és egy balettet is. 

Korábban írtunk arról: így idézték meg halálának első évfordulóján Benkő Lászlót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában