2025.06.12. 11:00
Kiderült, mikor és hol lép utoljára színpadra az Ocho Macho zenekar
Szinte sokként érte a rajongókat, amikor tavaly decemberben Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho frontembere bejelentette: a következő év végigturnézását követően feloszlik a zenekar. A szombathelyi kötődésű együttes, az Ocho Macho énekese a közösségi oldalán jelentette be a hírt, amit később lapunk is megírt.
Szinte sokként érte a rajongókat, amikor tavaly decemberben Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho frontembere bejelentette: a következő év végigturnézását követően feloszlik a zenekar. A szombathelyi kötődésű együttes énekese a közösségi oldalán jelentette be a hírt, amit később lapunk is megírt. Fél év telt el azóta – most Gáspár Eszter kolléganőnk arról kérdezte Gergőt, hogyan látja most a döntést, teljesen biztos-e a visszavonulásban.

Fotó: VN
Az utolsó Ocho Macho koncert
– Egyre inkább azt érzem, hogy jó döntést hoztam – mondta el az énekes. – Az elmúlt húsz év alatt rengeteget elértünk a zenekarral, de idővel változnak a dolgok. Elfejlődtünk egymás mellett, már nem ugyanazok a motivációk mozgatnak minket. Családok alakultak, munkahelyi elfoglaltságok jöttek közbe, ami természetes, hiszen az élet nem áll meg. Többször is volt tagcsere, nyolcan indultunk, időközben többen búcsút intettek az Ocho Machonak az előbbi okok miatt. Most viszont eljött az a pont, amikor már nem éreztem komfortosnak a frontember-szerepet - mondta el Kirchknopf Gergő.
A zenész szerint nem a koncertek hiánya vagy a közönség lanyhuló érdeklődése vezetett a döntéshez – épp ellenkezőleg.
– Rengeteg felkérésünk van, a nyarunk teljesen tele van koncertekkel. Ráadásul mióta bejelentettem a visszavonulást, még nagyobb lett az érdeklődés irántunk. Ettől függetlenül év végén tényleg megállunk. Sopronban zárjuk az évet egy szilveszteri koncerttel, az lesz az utolsó fellépésünk – árulta el Gergő.
Az Ocho Macho tehát még végigturnézza a nyarat, ahogy ígérték, de az év végén – egy korszak végére pontot téve – végleg elköszönnek a közönségtől.
A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg!