Fitnesz vagy motorozás – nincs felső korhatár

Egy 68 éves házaspár, akiknek életéből korábban hiányzott a sport, néhány hónappal a nyugdíjba vonulásuk után piláteszezni kezdtek, és fiatalokat lepipálva végzik a gyakorlatokat; egy másik pár, akik azért (is) tanulnak angolul, hogy a vejükkel társaloghassanak; egy 77 éves férfi, aki élete legjobb befektetésének tartja, hogy megismerkedett a számítógéppel és egy vagány ötvenes asszony, aki nem érte be azzal, hogy a motor hátsó ülésén mindig a párja hátát bámulja. Inspiráló történeteket osztunk meg olvasóinkkal, amelyekből kiderül, ki lehet, sőt érdemes kilépni a komfortzónánkból, és nincs felső korhatár. Végy jó adag bátorságot, légy eltökélt és tudj akár magadon is nevetni – ez a receptjük a tartalmas időskorhoz. Senior piláteszórára kopogtattunk be először.

- 2014. január 12-én jöttünk először pilatesre a férjemmel, és már az első alkalom után úgy éreztük, megújultunk. Egy évvel azelőtt lettünk nyugdíjasok, a gyerekeink ösztönöztek bennünket a mozgásra, a fiunk nézte ki a pilatest – kezd bele történetükbe a 68 éves Zátonyi Jánosné Éva. Először arra voltak kíváncsiak, járnak-e korukbeliek a stúdióba – megnyugtató választ kaptak.

A kedd és a csütörtök a fix napjaik a héten, ehhez igazítják a menetrendjüket. János az egyedüli férfi a csoportban, mesélik, és azt is, Évának mentálisan és fizikálisan is sokat segít a sport: optimistább lett, stabilabb a járása,

a szervezete, mint egy drogot, kéri, követeli a mozgást. – Az aktív időszakunkból kimaradt a sport, a nyugdíjas éveinknek viszont alapvető része. Emeletes házban élünk, és szerencsére még kettesével tudom szedni a lépcsőfokokat. Igyekszünk magunkat fitten tartani, jobb az egyensúly-érzékünk, hajlékonyabbak vagyunk – így összegez a férj.

Már nem diktál, gépen ír

- Életem legjobb befektetése volt, hogy megismerkedtem a számítógéppel. Több évtizeden keresztül az anyagokat lediktáltam vagy kézzel leírtam a munkahelyemen. Néhány hónappal a nyugdíjba vonulásom előtt a munkáltatóm bevezette a számítógépes szövegszerkesztést. Tanfolyamot szerveztek, de úgy gondolkodtam, úgyis nyugdíjas leszek, semmi szükségem nem lesz rá – mondja egy szuszra Várallai Károly fogyasztóvédelmi szakértő, majd folytatja: – Egy ideig időmilliomosként éltem, aztán egy országos érdekeltségű civil egyesület felkért a vasi szervezetének létrehozására. Rájöttem, ha folytatni akarom a vállalt feladatomat, meg kell tanulnom használni a számítógépet. 2004-ben, 64 évesen jelentkeztem egy tanfolyamra. Először úgy éreztem, nincs helyem a csapatban a fiatalok között. Szinte csak én foglaltam le a tanárt az örökös kérdéseimmel, azt terveztem, hogy feladom, nem szégyenkezem tovább. Részben a feleségem hatására győzött a „csakazértis” szemlélet. Végül megismertem a szövegszerkesztést, a táblázatkezelést, az internetet. Van Facebook-profilom, naponta dolgozom a laptopomon és használom az okostelefont.

Megdicsérték az angolját

Bödeyné Musitz Ilona régóta vágyott rá, hogy megtanuljon angolul, tavaly ennek is eljött az ideje. – 64 éves vagyok, gyerekkoromban idegen nyelvként szinte csak az orosz létezett – matematika-orosz szakos tanárként végeztem, a rendszerváltáskor aztán németet tanultam- ecseteli nyelvszakos előéletét a nyugdíjasan is aktív tanárnő. Az élet úgy hozta, hogy a lánya angol férjet választott magának, és annak ellenére, hogy a vejük tud németül, Ilonában és a férjében, Kálmánban is volt annyi kurázsi, hogy elsajátítják az angol nyelvet. Magas óraszámú ingyenes kurzust kezdtek tavaly az egyik nyelviskolában. Ilona azóta Angliában is használta a nyelvet. – Merek beszélni, volt már, hogy megdicsértek – meséli. A férje, ha nem is teljesen kezdő szintről indult – repülőgép-vezetőként jó néhány szakkifejezést tudott angolul, – számított a feleségére, ő magyarázta otthon a nyelvtant az órák után.

Elöl akart ülni a motoron

Tinédzserkorában kezdődött a vasparipák iránti szerelme, akkor és 2010 óta, mióta újra motorozni kezdtek a férjével, a hátsó ülést bérelte Vajkovics Jánosné Marika. Egy 350-es Jawával, három év múlva egy nagyobb túramotorral tettek nagy kirándulásokat, bejárták Ausztriát, Olaszországot és legutóbb Erdélyt. – 2016-ban felmentünk a Dolomitokba, akkor volt a legnagyobb az elhatározásom: végre előre kellene ülni. Tavaly októberben, 56 évesen aztán meglett az A kategóriás jogosítványom. Nagy kihívás volt, szenvedtem a rutinon, a vezetéssel, de másodikra levizsgáztam – meséli. Megvan a következő évekre a szabad-idős elfoglaltságuk, alig várják a jó időt.