Szép otthon

2018.02.15. 12:00

Túllépve a klasszikus horgolt terítőkön – Csodás művek készülnek

Nagyanyáink horgolt terítője méltó dísze volt egykor a lakásnak. A ’60-70-es években aztán eltűntek az értékes kézimunkák, nippek, asztaldíszek.

Kovács Ágnes

Bódiné Dargai Tünde számára a horgolás már több egyszerű kikapcsolódásnál Fotó: Unger Tamás

Gyönyörűen bútorozott házba lépünk. Vendéglátónk, Bódiné Dargai Tünde egy kis asztalkához invitál minket, amelyen legfrissebb munkáit láthatjuk. Tünde a Savaria Szimfonikus Zenekar művésze. Miskolci születésű, Debrecenben végezte az iskoláit és 1979-ben került Szombathelyre. A zeneiskolában vállalt tanári állást és a zenekarban lett hegedűművész. – Sárospatakon tanítottam, ott ismerkedtem meg két kollégával, akik Szombathelyre jöttek, írtak nekem egy levelet, hogy van itt meghirdetett állás, jelentkezzem. Itt ismerkedett meg a férjével, Miklóssal. Ottjártunkkor ő épp egyik autómodelljét javítgatja. Óriási gyűjteménye van belőlük. Földtől a plafonig érő könyvespolc, régi festmények. Jól illik ebbe a környezetbe a horgolt lakásdísz. Igaz, kint bokáig járunk a hóban, Tünde dobozaiban sárga, piros, zöld fonalak nagy halomban, már a tavaszi díszek készülnek.

Bódiné Dargai Tünde számára a horgolás már több egyszerű kikapcsolódásnál Fotó: Unger Tamás

A nyugdíj felé közeledő muzsikus úgy döntött, feleleveníti gyerekkori emlékeit és újra horgolótűt vesz a kezébe. Azt meséli, egyáltalán nem megerőltető egy „átpróbált” nap után kicsit kézimunkázni. Felüdíti, megnyugtatja. Igaz, hogy a hegedülés igénybe veszi a zenész szervezetét, de ő ezt nem érzi, sokkal inkább boldogsággal tölti el, ha alkothat. A színválasztást nyilván a bútorok színe határozza meg, de fontos az is, milyen évszak következik, hiszen az ünnepkörök hangulatát is megidézik a készülő holmik. Ezen a téli délutánon üdítő volt kézbe venni egy-egy tojástartót, horgolt nyulacskát, sárga kiscsibét. Egész kis kollekciót lehet összeállítani különböző színekből, egységet alkothatnak úgy, hogy azonos színű, mintájú szalagot köt rájuk. Az ajtódíszekre virágokat illeszt, tavasszal élénk színűt, ősszel a barna összes árnyalatát, vagy mélybordót. Kezében csak úgy csattognak a tűk. Kedvünkért megmutatott néhány fogást.

- Az egész úgy kezdődött, hogy a dédimamám és a nagyanyám megtanította nekünk, lányoknak az alapfogásokat, aztán a vietnámiaknak készülő takarókhoz varrtunk kis tízszer tíz centis négyzeteket. Nagy gyakorlatra tettünk szert. Aztán nemrég, úgy két évvel ezelőtt kaptam egy könyvet a nagyobbik fiamtól, ebben kisállatok voltak, horgolásmintákkal – mondta.

Intőt kapott a horgolásért

A könyvből Tünde megtanulhatta, hogyan készül a kistehén, a csibe, a nyuszi, de horgolt például nyolckarú polipot is. Egy ismerőse az inkubátorba tette a koraszülött kicsi mellé. Az állatkákat speciális tömőanyaggal készíti, ki is lehet mosni. A tojások nyilván nem valódiak, laticelből készülnek. Az internetről is sokat lehet tanulni, elindít egy videót, és együtt horgol azzal, aki a vlog-bejegyzést készíti, igazán inspiráló így a munka.

Felidéz egy kedves emléket, amikor osztályfőnöki intőt kapott, mert matekórán horgolt. Esténként, ha szól a tévé, vagy egy jó kis CD, Tünde teljesen kikapcsol, és közben elkészít vagy három tojástartót is. Élvezi, hogy ilyenkor nem kell figyelnie semmire, csak a mintára, a színekre, és arra gondol, milyen szép lesz majd, ha elkészül. Azt mondja, esténként nagy kedvvel „horgolászom”, és alig várom, hogy átadhassam például az anyósomnak, a sógornőmnek, hogy az ő lakásuknak is díszévé váljon egy virágos koszorúcska, vagy egy ajtódísz. Tünde most párnahuzatokat szeretne horgolni. A régi stílbútorokhoz, a nagy könyvespolchoz, a lustán nyújtózkodó kanapéhoz tökéletesen passzol majd a barna és a bézs minden árnyalata. A gyermekei is szívesen fogadják az ajándékokat, de ők már modern stílusú otthonban laknak. Nem szeretik a régi festményeket, számukra fontos a nagy tér, de a meglepetésnek mindig örülnek, hiszen tudják, nemcsak édesanyjuk munkája, de szíve minden szeretete van benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában