Wimmer Göttlieb Ágost

2018.03.17. 14:00

Sokat tett az emberekért a felsölövői gimnázium alapítója, aki a Kossuth kiáltványát németre fordította

Wimmer Göttlieb Ágost alapította a felsőlövői gimnáziumot, amely a megye egyik legkiválóbb iskolája volt.

ORBÁN RÓBERT
Sokat tett az emberekért a felsölövői gimnázium alapítója, aki a Kossuth kiáltványát németre fordította

Wimmer Gottlieb Ágost szobra a felsőlövői evangélikus gimnázium előtt

Különleges ember

Kétszáz évvel ezelőtt, 1818 tavaszán új segédlelkész érkezett a felsőlövői lutheránus parókiára. Wimmer Göttlieb Ágost bécsi születésű volt, anyja, apja német, de ő ifjú évei alatt tökéletesen megtanult magyarul is. Huszonhét éves korára életének fontosabb állomásai: Selmecbánya, Osgyán, Jéna és Sopron voltak. Utóbbiban a Berzsenyi költői tehetségét felfedező Kiss János püspök avatta lelkésszé.

Felsőlövő (ma Oberschützen Burgenlandban) az 1800-as évek elején nagy múltú, de szegény település volt. Szinte teljes egészében németek lakták, egykor a gyepüvédők (lövők) alapították, de régi népessége már évszázadokkal korábban kihalt.

Káplánnak érkezett, de a helyi lelkész még abban az évben meghalt. A népes gyülekezet minden gondja-baja rászakadt. Wimmer „népnevelői hévvel és reformátori türelmetlenséggel” fogott hozzá a munkának. Legfontosabb feladatának az oktatás körülményeinek javítását tartotta. Divatos, mai kifejezéssel élve azt mondhatnánk róla, hogy „hiperaktív” volt. A gyülekezet nem mindig tudta követni azt a tempót, amit diktált. A választott tisztségviselőkkel és a hívekkel is nemegyszer konfliktusba került.

Wimmer Gottlieb Ágost szobra a felsőlövői evangélikus gimnázium előtt

Legfontosabb sikere a gimnázium megalapítása

A megérkezését követő évben megnősült, gyermekei is születtek, de mintegy másfél évtized után úgy látta, helyzete Felsőlövőn tarthatatlanná vált. 1833-ban a Pozsonyhoz közeli Modorba költözött. Néhány hónap után kiderült, „zsarnoksága és akarnoksága” ellenére a felsőlövői hívek ragaszkodnak hozzá. Könyörgő levelet írtak neki, hogy térjen vissza. Két év távollét után engedett kérésüknek. A következő évtizedben legnagyobb „műve” a gimnázium megalapítása volt. Az 1845-ben felavatott intézmény ma is működik. A poros falu iskolavárossá vált. Az iskola létrehozásához nagyon sok pénzre volt szükség, amelyet aztán egész Európára kiterjedő kapcsolatai révén gyűjtött össze. Fontosnak tartotta azt is, hogy az első beiratkozott tanulók felsőlövői parasztgyerekek legyenek. Az iskola mellett kollégium is létesült, így a későbbi növendékek már távolabbi területről érkezhettek. Hosszú ideig a régi Vas vármegye egyik legkiválóbb iskolája volt. 1848-ban a szabadságharc oldalára áll. Németre fordította Kossuth szeptember 24-én kelt kiáltványát, és tízezer példányban ki is nyomatta – Kossuthtal amúgy személyesen is találkozott. Az eredeti szöveget – annak érdekében, hogy az a németek lelkületéhez is szóljon – kicsit módosította. Az egykori feljegyzések szerint ő maga is népfelkelőnek állt, kardot kötött, és a fegyverforgatást is gyakorolta. A legenda tudni véli, hogy angliai kapcsolatai felhasználásával fegyvereket is hozatott Londonból. Utóbbi valószínűleg inkább csak terv lehetett. A szabadságharc leverésekor neki magának is menekülnie kellett. Álruhában, kocsisnak öltözve szökött át Stájerországba, majd onnan kalandos úton Londonba utazott. 1950 februárjában Amerikába ment, ahol az ottani német közösségek evangélikus gyülekezeteiben szolgált. Honvágy gyötörte, ezért fél év után visszatért Európába. Régi barátja, a kor ismert evangélikus teológusa, Treviranus segítségével Brémában kapott kisegítő lelkészi állást. Hosszabb idő után a feleségével is ott találkozott először. Prédikációit legtöbbször a város Szent Mártonnak szentelt evangélikus templomában tartotta. 1863-ban látogathatott először haza a szülővárosába, Bécsbe. Hazatérve megbetegedett, és néhány hónap múlva meghalt.

Wimmer Gottlieb Ágost – portré egy 1910-ben megjelent életrajzból

Gyalog Magyarországról Jénába

Wimmert az utókor nagy hatású lelkészként tartotta számon, akinek életéhez számos legenda is kapcsolódott. Fiatal korában gyalog ment el Magyarországról Jénába. Kíváncsi volt más településekre is, ezért nem a legrövidebb utat választotta, hanem egy jókora kerülőt is beiktatott. Alkalmanként erőszakos volt. Az egyik legendává vált, több változatban is élő történet szerint egy alkalommal pofon legyintette az egyik falusi asszonyt. A társai biztatták a nőt, hogy tegyen panaszt a sérelem miatt. Erre ő így válaszolt: „Inkább egy pofon a papunktól, mint egy csók attól a részeges uramtól.” A felsőlövői Wimmer gimnázium előtt ma a névadó szobra áll. A nagyméretű alkotás a nagy papot ábrázolja. Sepp Wehovz rakta össze, faragta ki a környéken is bányászott szerpentinitkőből. (Neve Magyarországon Wimmer Ágoston formában is felbukkan. Szombathelyen utcanévként is ezt használják.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!