Röntgenfilmektől a fotózásig – A Haladás-építkezés folyamatát is megörökítette

Messziről érkezett a Haladás stadionjának fotózásáig. Gyógyszerkutató szeretett volna lenni dr. Molnár Zoltán, kedvelte a kémiát, de amikor 1963-ban végeztek a pécsi orvosi egyetemen, a feleségének, dr. Bakó Márta gyermekorvosnak volt állása, neki pedig nem. Véletlenül lett radiológus, mert akkor a PTE röntgenklinikáján kapott munkát. Mellette még sokáig bejárt a gyógyszertani intézetbe az eredeti terve miatt, de aztán menet közben megszerette a röntgendiagnosztikát és ott ragadt. 1985-ben költöztek Szombathelyre, a Markusovszky kórházban 18 évig volt a központi radiológiai osztály vezetője.

A digitális radiográfia megjelenéséig a röntgenfilmek előhívására automatákat alkalmaztak; a CT – komputertomográf – volt az első digitális röntgenképalkotási eljárás a kórházban. Meséli, már egy hónapos gyakorlat után röntgenügyeletet kellett ellátnia röntgenasszisztens nélkül. A sötétkamrai munkák, a film kidolgozása, az előhívás, öblítés, fixálás, a vegyszer kimosása, a szárítás, valamint az adminisztráció is feladata volt. A röntgenasszisztensek képzése során röntgenanatómiát és felvételtechnikát tanított, először az Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolában, majd annak megszűnése után a Szent-Györgyi Albert középiskolában.

Fotózott Firenzében

A röntgendiagnosztikai kutatások révén jutott el külföldi nemzetközi kongresszusokra. 1974-ben adódott lehetőség fotózni is, életében először Firenzében, ahol előadást tartottak a kollégájával, aki két fényképezőgépet vitt, az egyiket a kezébe adta, és elmondta azt is, mire kell figyelni. Szabadidejükben végigfotózták a várost. Molnár Zoltán megtartotta ezt a szokását, mindenhol fényképezett, amerre csak járt. Fél Európát végigfotózta. Voltak jelentős publikációi a nyirokrendszer betegségeinek diagnosztikájában. Ez a terület volt az egyetemi kutatási témája, ennek nyomán hívták meg Hirosimába is, ahol a nyirokrendszer kóros elváltozása következtében kialakult végtagvizenyőkről tartott előadást. Amint mondja, a kontraszttöltéses vizsgálatok révén olyan ritka kórképekkel találkozhatott, amelyek nemzetközi szakmai érdeklődésre is számot tartottak.

Molnár Zoltán tizenöt éve nyugdíjas, sok szabadideje van, hogy a hobbijának, a fotózásnak éljen. Mindig inkább az utcákat, tereket fényképezte. Meglátja a helyzetekben az arcokat, de az emberekkel óvatos, tekintettel a személyiségi jogaikra. A Haladás sportcsarnok építésénél is ez volt a tanulság: kapott hideget-meleget, nem feltétlenül szerették a munkások, ha a közelükbe került. Inkább a külföldiekkel tudott jó kapcsolatban lenni, voltak, akik már messziről üdvözölték. Ott volt már a régi sportkomplexum lebontásánál is, ugyanis ott lakik a közelben, a Rohonci úton, ahol a Derkovits-szobor áll a falnak támaszkodva a nyitott ablak előtt.

A második emeleten van a lakásuk, sajnos onnan nem volt kilátás az építkezésre, mert egy fa eltakarja, így mindig lement az utcára – ha kellett naponta háromszor -, hogy megörökítse a lényegi változásokat.

Az építkezés maga érdekelte

Elsősorban nem a futball érdekli – bár szereti a focit, Barcelona-drukker; ő maga kosárlabdázott még NB II-ben is, furfanggal pótolva a magasság hiányát -, hanem az építkezés látványa adta magát. Egyetlenegyszer járt futballmérkőzésen a Haladás Sportkomplexumban, amikor megnyitották.

- Úgy érzem, nagyon közel kerültek hozzám a stadionépítők, hiszen figyelemmel kísértem, milyen pokoli nehéz munkát végeztek esőben, dérben, hóban, sisakot, bakancsot viselve a hőségben, tűző napfényben. Ha írnék egy ajánlást a képeimhez, ez lenne a címe: Az építőknek. Nagy tiszteletet érdemelnek – halljuk az orvostól. Hozzáteszi:

- Azért szeretném odaadni a könyvtárnak, hogy megmaradjon ez a dokumentáció, mert ha holnap fejemre esik egy tégla, elveszik az egész.

Molnár Zoltán 1939-ben született Beledben, jövőre lesz nyolcvanéves. Soha nem volt kiállítása, nem szereti a nyilvánosságot, maga mondja, hogy a fotóinak valószínűleg mindössze öt százaléka értékelhető „mint kép”. De rájött, hogy a tevékenységének milyen dokumentumértéke van, ezért szeretné közgyűjteménynek ajándékozni a fényképeit, hogy az unokák és dédunokák is láthassák. Végigfotózta a munkahelyeit, a Markusovszky kórházat is azzal a gondolattal, milyen jó lesz elővenni a régi képeket 30-40 év után, és látni: milyen volt. A Berzsenyi tér átépítésének fotósorozata – olyan részletességgel, hogy még a parkolóóra utolsó állását is megörökítette – már a könyvtárban van, mert készül egy kiállítás, amelybe talán tőle is bekerülhet néhány kép.

Most azzal foglalkozik, hogy rendszerezi a Haladás Sportkomplexum építésének 170 gigabájtnyi anyagát, a körülbelül 17 ezer képet, hogy szépen nyomon lehessen követni, mikor milyen előrelépések voltak a munkafolyamatban. Képeit a Berzsenyi könyvtárnak adja . A monumentális sorozat a BDK helytörténeti gyűjteményébe kerül.