Széppé tehette ezt a sportágat

2018.04.08. 07:00

Paál László cukrászból verseny- és show-táncos, táncosból szabómester lett

Amikor előttem ment valaki az utcán, akin láttam, hogy testépítő, felgyorsítottam a lépteimet, megelőztem, megszólítottam, és elmondtam neki, ha majd akarsz versenyezni, neked szükséged lesz rám.

Kovács Ági

A jó testépítőnadrág fenékrészébe szilikon kerül, és az intim résznél szivacsbetét is van. Erre azért van szükség, mert a szálkásítás miatt sok vizet veszít a test. Optikailag szükséges ez a kis segítség. Tizenhat éve a világ számos országából érkezik megrendelés, Új-Zélandtól a Szent Péter-szigetekig. A bikinik elegáns fényes csillogó alkotások, mindegyik kész műremek Fotó: VN-archív

 

Miért, kérdezték ilyenkor. Mert én fogom a nadrágodat csinálni, amit a versenyen viselsz, mondja Paál László arról, hogyan is kezdődött ez az egész történet. Tudod, meséli, ez az egész a tánccal abból kerekedett ki, hogy a jó édesanyám úgy gondolta, ha lesz egy kislánya, balett-iskolába adja. Így is lett, én voltam a húgom kísérője, Blatt Lászlóné egyszer odaintett, hogy ne várjak tétlenül, álljak be én is a csoportba. Attól a perctől kezdve a táncnak éltem!

Így kezdődött

A kisfiú tehetségesnek bizonyult, szerepelt a híres szombathelyi Varázsfuvola-előadásokban, később Rimányiné Kiss Anikó iskolájába került, ott kezdődött el versenytáncos karrierje. Legnagyobb sikereit Rimányi Judittal együtt aratta. Harmincévesen nemzetközi sikerrel, bajnoki eredményekkel fejezte be a versenyzést. Magyar és nemzetközi bajnok volt Sonderklasse kategóriában. A sors furcsa fintora, hogy az életét mégis egy néhány naposra tervezett miskolci látogatás változtatta meg. Táncolni kezdett a Tokaj Varieté műsorában, ahol feleségét, a koreográfus Krisztinát is megismerte.

A jó testépítőnadrág fenékrészébe szilikon kerül, és az intim résznél szivacsbetét is van. Erre azért van szükség, mert a szálkásítás miatt sok vizet veszít a test. Optikailag szükséges ez a kis segítség. Tizenhat éve a világ számos országából érkezik megrendelés, Új-Zélandtól a Szent Péter-szigetekig. A bikinik elegáns fényes csillogó alkotások, mindegyik kész műremek Fotók: VN-archív

 

– Az eredeti szakmám cukrász! A versenytáncból nem éltünk meg, kellett egy szakma. Képzelheted, micsoda különbség volt a korábbi fizetésemhez képest egy varietében dolgozni. Háromszorosát kerestem, mint annak előtte. Pedig jó cukrász voltam, még versenyt is nyertem!

Laci arra is emlékszik, hogy 1985-ben cukrászként 3500, show-táncosként viszont 11 000 forint volt a fizetése. Krisztina akkoriban Jeszenszky Endre, a híres koreográfus asszisztenseként dolgozott, a fővárosból járt Miskolcra oktatni, Laci hozzá iratkozott be jazztáncra. Kölcsönösen tisztelték egymás tehetségét, nevetve mesélik, hogy a tanárnő már korábban is látta a táncost a tévében.

– Meg is jegyezte anyukám, milyen jól táncol ott az a fiú! Képzelheted, évek múlva meg jön, és beiratkozik a tanfolyamomra – fűzi hozzá Krisztina, és egy formás kancsóból hideg tejet tölt a teáscsészébe.

Együtt disszidáltak 1988-ban, lágerben éltek Ausztriában, Németországban. Végül csodálatos helyekre sikerült eljutniuk, táncoltak a bécsi Maximban, de a Kanári-szigeteken, Belgiumban, Svájcban és Olaszországban is megállták a helyüket. Dönteniük kellett, vagy a táncos pálya élvez elsőbbséget, vagy a családalapítás.

Krisztina gyerekre vágyott, így egy üzleti vállalkozást kezdtek felépíteni. E tevékenység mellett több idő jutott a kicsikre is. Laci elmeséli, egy monacói szerződésről mondtak le, mert nem akarták, hogy gyermekeik idegenben, szerető nagyszülők nélkül nőjenek fel.

Jó döntés volt. Rájöttünk, nem az az érték, hol esszük a kiflit, hanem, hogy kikkel! Megvontuk volna a gyerekeket a legnagyobb értéktől, a szerető családtól. Mindig azt mondom a fiataloknak, menjenek ki külföldre, de ne tervezzék az életüket más országban, mert soha nem lesznek az életükben otthon.

Varrás

A Paál-póznadrágot a világon mindenhol ismerik. A leghíresebb testépítő bajnokok viselik a tervező egyedi Swarovski-kristállyal díszített bikinijeit is! Arról faggatom Lacit, vajon hogyan jött rá arra, hogy egyáltalán tud varrni.

Én azt nem tudtam! Amikor a bécsi Maximban kezdtünk, rendeltek egy Dirty Dancing-számot, de nem volt hozzá ruhánk, vettem anyagot, kiszabtam és tűvel meg cérnával, a két kezemmel megvarrtam Krisztinek. Nem volt nekem varrógépem!

Azt mesélik, mindketten tudták, milyen egy szép esésű szoknya, hát készített Laci egyet. Később lett varrógépük és más fellépők is rendeltek a tervezőtől. Mégsem ez hozta meg a sikert, hanem a testépítőknek való póznadrágok és színpadi megjelenésre szánt gyönyörű bikinik. Egy fitneszversenyen az egykori színpadi ember nézőként gondolt először arra, milyen ízléstelen viseletben állnak a testépítők a rivaldafénybe. Felkereste az egyetlen üzletet, ahol ilyen holmihoz juthatott, és felajánlotta, ő jobbat hoz majd mutatóba. Akkor még nem tudta, hogyan kell megvarrni, de kitalálta, megálmodta és meg is valósította azt.

Sorra jöttek a megrendelések, de akkor még nem az villant át az agyamon, hogy én ebből majd Kínában meg Dubajban fogok nadrágokat forgalmazni, hanem egyszerűen örültem annak, hogy széppé tehetem ezt a sport-ágat. Futótűzként terjedt a híre, és mindenki ilyet szeretett volna.

Testépítőnadrág

A jó testépítőnadrág fenékrészébe szilikon kerül, és az intim résznél szivacsbetét is van. Erre azért van szükség, mert a szálkásítás miatt sok vizet veszít a test. Optikailag szükséges ez a kis segítség. Tizenhat éve a világ számos országából érkezik megrendelés, Új-Zélandtól a Szent Péter-szigetekig. A bikinik elegáns, fényes, csillogó alkotások, mindegyik kész műremek. Laci készít egyedi termékeket is. Varrt már Berki Krisztiánnak, Cedric McMillannak, Voksán Virágnak és Monique Covet testére is tervezett ruhát. Cirkuszi artistaruháinak pedig felesége szerint a világon nincs párja. Krisztina koreográfiáihoz is férje készítette el a fellépőruhát.

Nyolc évig varrt nekem egy varrónő, de a nadrág soha nem olyan lett, mint amilyet elképzeltem. Az ő nyolc év alatt elkövetett hibáiból tanultam meg varrni. Azt mondtam, inkább megcsinálom én! Képzelheted, káromkodtam ám annyit, hogy a pápa nem oldozna föl! – zárja a beszélgetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában