Mézeskalács autentikus és modern motívumkinccsel – K Jankovics Beáta munkáit lassan a fél világ ismeri

Nemeskeresztúrról került először Jánosházára, majd Bőbe. Nagyapja takács volt, talán tőle örökölte a kéz-ügyességet, már kicsi gyerekként is díszítgette a füzeteit. Cipőfelsőrész-készítőnek tanult, oda is kellett a kéz-ügyesség, mintacipőműhelyben is dolgozott, és belekóstolt a cipőtervezésbe is. A mézeskaláccsal való kapcsolata egyszer karácsonykor kezdődött. Látta egy ismerősénél a karácsonyfán a díszeket, és úgy gondolta, annál szebbet is tudna csinálni. Emellett grillázsozni is szeretett volna, ezért elment egy tanfolyamra Rimóczy Lászlóhoz. Az internet kitágította a világot, látta, milyen gyönyörű munkák készülnek. 2013 novemberében Cserszegtomajon képezte tovább magát, decemberben pedig már kipakolt Bőben a karácsonyi vásáron. A siker fellelkesítette, ahogy ő mondja, beleszerelmesedett a mézeskalács készítésébe. Annyian keresték meg, hogy el kellett gondolkodnia: munka mellett bírja-e majd csinálni? Akkor a kereskedelemben dolgozott Bükön, Bükfürdőn több üzletben. Végül úgy döntött, hogy belevág. Még abban a korban volt, hogy mert váltani, 2015 óta ebből él. A fürdőn a termelői piaccal együtt kezdett.

A karácsony adta az ötletet, de a mézeskalács természetesen nem csak karácsonyhoz köthető. Mindig megpróbál egyedi, személyre szabott alkotásokat létrehozni különféle alkalmakra. Mutat egy munkát, ami egy delfinimádó hölgynek készült, arra még hullámokat szerkeszt. De készített egy edzőnek focilabdát is mézeskalácsból. Az eredeti receptet használja a mai napig. Négy kiló masszát készít egyszerre, azt egy nap alatt el tudja sütni, majd nagyjából két hétig díszítgeti. Unszolásunkra azért Jankovics Beáta elárul egy-két műhelytitkot is. Például, hogy a lisztet és a cukrot mindig át kell szitálni, és szobahőmérsékleten kell tartani minden alapanyagot. A mézet nem olvasztja föl, korábban akácmézet használt, most napraforgómézzel dolgozik. Olcsóbb, és ízre is jobb, mondja. A masszát jól össze kell gyúrni, „ketyemátyós” kell, hogy legyen. Nem szabad összeállnia, lazának, ragacsosnak kell maradnia. Aztán huszonnégy órát kell állnia, ha szükséges, még át kell dolgozni megfelelő fűszerekkel. Az a jó, ha szép fényes lesz végül. Tojásfehérjével is le lehet kenni, sárgájával is, de tejjel, tejszínnel is, mindegyiktől más-más színe lesz.

Mindent a maga rendje szerint

Ha megsült, jöhet a díszítés. A tojásfehérjés, csipkés díszítés az autentikus. Habzsákkal, különböző vastagságú kinyomók segítségével rajzolja meg a mintákat. Ehhez a tojásfehérjét soha nem veri fel, hidegen keveri ki átszitált porcukorral, folyamatosan adagolva. A színezéshez ételfestéket használ, de vannak olyan megoldások, amelyekkel két évig kísérletezett. Tanfolyamot tartani nem szokott, nem is akar, de gyerekekhez elmegy, iskolákba például, valamint szokott szállodákban is bemutatót tartani. Büszke rá és fontosnak tartja, hogy megkapta a Büki Esszencia védjegyet, népi iparművészeti minősítésre azonban nem vágyik. Azt mondja, reggel nyolctól tizenegyig dolgozik, de csak annyit vállal, hogy éjjel tudjon pihenni. Még szeretné sokáig csinálni a mézeskalácsozást, ameddig csak bírja. Búcsúzóul bevallja: ha az aprólékosan, rengeteg munkával feldíszített mézeskalácsot valaki csak úgy, a szeme előtt kibontja és megeszi, abba néha belesajdul a szíve. A díszítése általában nincsen arányban az árával, de Beáta úgy szereti kidíszíteni, hogy neki magának is tessen. A lényeg az alkotásban van, nem abban, hogy elkeljen a portéka.