2018.06.19. 13:01
Az apróságok a felnőttek között óriások!
Szombaton délelőtt az Összefogás a mosolyért Egyesület rendezvényén jártam a repülőtéren. A meghívott gyerkőcök vesebetegséggel élnek együtt - a hivatalos, orvosi dokumentumok szerint, de ahogy figyeltem a repkedő (szó szerint és átvitt értelemben is) lurkókat, azt éreztem: ők teljesen egészségesek.
A kórházi várótermekben mindig rengetegen gyűlnek össze. A felnőttek hajlamosak a panaszkodásra, a negatív látásmódra. Egy felbukkanó betegség esetén rögtön a lehető legrosszabbal számolnak, és a kétségbeesés csendben bekúszik a bőrük alá. Érthető ez a hozzáállás? Természetesen, hiszen ez is lehet a realitás. Ám a hangsúly azon van, hogy “is”, mert mindenkinek jogában áll választani.
A kicsik, bár önkéntelenül, de döntöttek: az egészség mellett. Lehet, hogy a papírjaik szerint komoly kórokkal élnek együtt, de az izgalomtól piros pozsgás arcuk egészen másról mesélnek.Szeretetről, összetartozásról, életörömről és fogyhatatlan vidámságról.
Néztem a gyerkőcöket és egyszerűen letörölhetetlenné vált a mosoly az arcomon. A lélegzetelállító karatebemutatót úgy figyelték, ahogy csak kevesen: teljes önátadással és tisztelettel, örvendezve minden egyes bámulatos gyakorlat láttán. Az összeverődő tenyerek elismerést zengedeztek.Hamar előkerültek a labdák, és a gyerekek hevesen, maximális odaadással rúgták a bőrt úgy, hogy a látvány még a hivatásos focistákra is inspirálóan hatott volna. A vállalkozó szellemű résztvevők az égig szárnyalhattak a sétarepülőknek, s a lelkes, önkéntes kapitányoknak hála.
A mosoly még hazafelé is ragyogott az arcomon. A mosoly, mely a gyermekeknek természetes, melyet a magától értetődő kitartás, jókedv táplál, mely eltörölhetetlen, s mely szívből fakad.
Pár órával később, a dialízisen feküdve arra gondoltam: az apróságok a legnagyobb tanítók. Nemcsak az igazi élet, hanem a valódi “élés” mesterei.
