A bőrünk nem felejt

2018.08.18. 15:00

Szépen, fokozatosan kell barnulni

Kedvezőbb, ha már egy kis alapszínnel kezdjük a nyári szabadságunkat, mint ha hófehéren. Annak ellenére is le tudunk égni, ha fényvédőt használtunk.

VN

Nem elég a strandra érkezve bekenni a bőrünket

Fotó: pixabay.com

A nézet, hogy okvetlenül kerüljük a napot, mára megváltozott: a napégést célszerű kerülni. Szerencsés, ha szépen, fokozatosan tudunk lebarnulni, ám mindössze egy hét nyári szabadsággal ez kevésbé kivitelezhető. Ha feltűnően világos bőrtípusúak vagyunk, és melegebb éghajlatra készülünk, egy-két alkalommal beiktathatunk szoláriumot, így egy kis – igaz, mesterséges úton szerzett – alapszínt már tudunk szerezni, mondja dr. Telegdy Enikő, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház bőrgyógyászati osztályának vezetője. Hozzáfűzi: egész évben bronzáriumban barnulni persze nem egészséges, csak a rövidebb nyaralások előtt. A szakember szerint nem lehet elégszer elmondani: kerüljük 10 és 15 óra között a tűző napot. Már negyedóra-húszpercnyi, napon töltött idő után is keletkezhet olyan bőrreakció, amely egy nap múlva is látható, és ehhez elég, ha a normál bőrtípushoz tartozunk. Erősek tehát a káros sugarak, és tévhit, hogy csak a fehér bőrű, szeplős, világos hajú embereket veszélyeztetik: a bőrráktól azok sem védettek, akiknek barnább a bőrük.

Nem elég a strandra érkezve bekenni a bőrünket
Fotó: pixabay.com

Javasolt a fényvédők használata, de ne legyünk teljesen nyugodtak afelől, hogy százszázalékos védelmet adnak napégés ellen. Nem elég a strandra érkezve bekenni a bőrünket: legalább fél órával korábban kell. Ha megmártózunk a vízben, újra kenjük be magunkat. Sminkben, parfümözve, testápolózva ne menjünk a napra. Ha mégis leégtünk, jöhetnek a bőrnyugtató, napozás utáni krémek, szprék. A szteroidtartalmú kenőcsök is hasznosak, de azokat csak receptre kapunk. Sok idős ember keresi fel a bőrgyógyászt bőrdaganatokkal – többen közülük sorozatos napégést szenvedhettek el korábban, ami elősegíti a rosszindulatú bőrdaganatok kialakulását. Különösen ügyelni kell a gyerekekre: ha erős a sugárzás, és emiatt éri őket napártalom, az fokozottan növelheti a későbbi bőrrák kockázatát. A legkomolyabb nyomot a 18 éves korunkig szerzett napégések hagyják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában