Mesélő házak

2018.09.16. 14:00

Olvasókör Őriszentpéteren, közfelkiáltással és dörgő éljenzéssel

A falusi olvasókörök szerveződése Vas megyében is a kiegyezés után kezdődött. Az Őriszentpéteri Iparos Olvasókör 118 éve, 1900. március 11-én készült jegyzőkönyvében érdekes dolgok olvashatók.

Feiszt György

Városszer 23. Itt választottak anno díszelnököt

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Megtudhatjuk, hogy az olvasókör alakuló ülésén – a „köri helyiségnek” elfogadott település központjában álló Bucsi vendéglő különtermében – Pajcsics János postamestert „közfelkiáltással és dörgő éljenzéssel” díszelnöknek választották. Az olvasókörökről általában csak nagyon kevés forrás maradt fenn. Működésükről szinte kizárólag közigazgatási iratok, alapszabályok, főhatóságok részére megküldött statisztikák maradtak. Ezért különlegesek az Őriszentpéteren előkerült és a levéltárnak átadott olvasóköri iratok, ezek között is becses ritkaság a beiratkozási és kölcsönzési napló. Az unikális forrást 1904-ben kezdték vezetni.

Városszer 23. Itt választottak anno díszelnököt
Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Nyomon követhető, hogy négy év alatt 64-en léptek az egyesületbe, ami azt jelenti, hogy a századfordulón ezerlakosú Őriszentpéter felnőtt lakosságának csaknem 10 százaléka tagja volt az olvasókörnek. Leltárkönyv nem maradt fenn, de a kölcsönzött könyvek címe alapján örvendetes mennyiségben azonosítható a máig nívós irodalom: Petőfi, Vörösmarty verses kötetei, Jókai, Gárdonyi, Eötvös József, Krúdy, Heltai, Dumas, Verne, Defoe, Mark Twain regényei, vagy May Károly ma már ifjúsági irodalomnak tekintett klasszikusai és Conan Doyle detektívtörténetei is. A könyvtár rendkívül népszerű volt. Olvasói között ott találjuk Kovács Antal takács-, Babos Elek asztalosmestert, Szikszai Ödön tanítót, Lacza Lajos jegyzőt, Saxinger Ottó gyógyszerészt, Kiss Zoltán református kántortanítót, Kátay István segédlelkészt. A kölcsönzési naplóban hét őriszentpéteri leány nevét is felfedezhetjük, élő cáfolataként annak a tévhitnek, hogy az „olvasóköröknek nők nem lehettek a tagjai”. A olvasókör felekezeti semlegességét mutatja, hogy a vezetőség és a tagság küldöttséggel volt jelen Mikes János katolikus püspök és a dunántúli református szuperintendens őriszentpéteri látogatásán. Az egykori vendéglő épületének padlásáról előkerült kötet nemcsak könyvtár- és művelődés-, de településtörténeti adatokat is bőven megőrzött számunkra, érdemes olvasni őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában