Tömböly Dénesné csirkecombot készít

2018.10.12. 11:30

Vas Népe-Konyha- Az őszi szezonban húsételeinkben is kitűnő a gesztenye (Videó)

Itt van a gesztenyeszezon! A legtöbben csak forró sült gesztenyeként vagy torta, püré édes alapanyagaként tudjuk elképzelni ezt a csemegét. Pedig ebben az időszakban a húsételeinket is feldobhatjuk valamilyen gesztenyés kiegészítővel, például töltelékkel.

Tersztyánszky Krisztina

Fűszeres hasábburgonyával tálaljuk a gesztenyés-szilvás finomságot

Fotó: TK

Csánigon már többször vendégeskedett a Vas Népe konyhája. Tömböly Dénesné Emi mindig ízletes, tartalmas, könnyen elkészíthető fogásokkal örvendeztet meg bennünket. A menü ezúttal gesztenyével és aszalt szilvával töltött csirkecombfilé volt, amihez még egy kávés-diós gesztenyetortát is elkészített.

Emivel arra a következtetésre jutottunk, hogy akinek nem terem otthon a kertjében gesztenye, annak csak akkor érdemes megvásárolnia, ha sült gesztenyét szeretne belőle készíteni. A gyümölcs ára ugyanis meglehetősen borsos, a főzése, előkészítése viszont eléggé aprólékos munkát igényel. A gesztenyéket meg kell főzni, majd megszabadítani a külső és a belső héjától is, ami a termés belsejébe nyúló kemény héjrészek miatt nem éppen egyszerű. Ha mégis egész gesztenyét vásárolunk, a mennyiségnél vegyük figyelembe, hogy az összsúlynak csak alig felét tudjuk majd hasznosítani.

Gesztenyével és aszalt szilvával töltött csirkecomb besamellel.

Fűszeres hasábburgonyával tálaljuk a gesztenyés-szilvás finomságot
Fotó: TK

 

Hozzávalók: 10 darab csirkefelsőcomb-filé, só. A töltelékhez 25 deka natúr (fontos, hogy ne ízesítettet vásároljunk) gesztenyemassza, egy mokkáskanál só, egy mokkáskanál őrölt fehér bors, egy evőkanál apróra vágott zöldségzöld, 2 evőkanál 20 százalékos főzőtejszín, 1 tojás, 10 deka kockázott, pirított baconszalonna, 1 vízbe áztatott zsemlye, jól kinyomkodva, 20 szem aszalt szilva. A besamelmártáshoz 5 deka vaj, 5 deka liszt, 5 deci 20 százalékos főzőtejszín, 1 evőkanál apróra vágott zöldségzöld. A tetejére végül 5 deka vaj és 15 deka kockázott, pirított bacon.

Először kifilézzük a felsőcombokat. Lehet filézve is kapni, de Emi jobban szereti egészben megvásárolni, mert így a bőre is rajta van, amitől ízletesebb, szaftosabb lesz a hús. A felállított csirkecombokról éles késsel levágjuk a csontos részt, amit levesfőzéshez rakunk félre. A szeleteket úgy készítjük elő, hogy a vastagabb részt vízszintesen bevágjuk és kihajtjuk, így nagyobb és vékonyabb szeleteket kapunk. Mindkét oldalukat besózzuk.

Kevés olajon pár perc alatt megpirítjuk a kockázott bacont. Ezt két részletben fogjuk majd felhasználni, 10 dekát a töltelékbe rakunk, 15 dekával pedig az elkészült hústekercseket fogjuk díszíteni. A töltelékhez a gesztenye­masszát villával összetörjük, és összedolgozzuk a többi hozzávalóval.

Egy közepes méretű tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral. (Erre nem ragad rá a hús.) A szeleteket egyenként kiterítjük, és megkenjük a gesztenyés masszával, szorosan föltekerjük, majd mindegyiknek a közepébe két szem aszalt szilvát dugunk. Szorosan egymás mellé rakjuk a tepsibe, úgy, hogy a hajtás alulra kerüljön. Elkészítjük a besamelt. Öt deka vajat serpenyőben megolvasztunk, ráteszünk öt deka lisztet és egy kicsit megpirítjuk. (Nem kell megbarnulnia!) Felengedjük fél liter 20 százalékos főzőtejszínnel, beleteszünk egy evőkanál apróra vágott zöldségzöldet és habverővel folyamatosan kevergetve forrásig hevítjük. A mártást ráöntjük a tepsibe rakott hústekercsekre, egyenletesen elosztjuk a felületen, majd a tetejére 5 deka vajat morzsolunk. A tepsit fóliával letakarjuk, a húst előmelegített sütőben, 160 fokon egy óra alatt készre sütjük. Amikor megsült, pirított baconkockával megszórjuk. Fűszeres hasábburgonyával, birsalmakompóttal tálaljuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában