street view

2018.10.10. 09:01

Egy pillanat alatt hét évet repülhetünk az időben a megye városaiban

Többen találkoztunk júniusban a sokak által googl-ös autónak nevezett fotókészítővel ellátott járművel.

Rózsa-Gulyás Regina Olimpia

Fotó: Google

 

Szépen lassan el is kezdett frissülni a megye településeinek térképe. Érdekességek után kutakodtunk – több KRESZt megszegőt láttunk-, s mikor kíváncsian közelítettünk volna a rendőrökre, hogy megnézzük, intézkednek-e éppen, ők eltűntek. Éppen annál a saroknál volt „időutazás”, hiszen Szombathely egyes részei még 2012-es állapotot mutatják. Tíz perccel később képernyőfotót kívántunk erről készíteni, de ekkor már a rendőrök vidáman masíroztak a járdán.

Egy kis virtuális utazás után újra időt ugorhattunk, még bőven a városon belül:

Édes nosztalgia? Hát még mennyire örülhetnek a focirajongók. A Rohonci felől még a régi stadiont tekinthetjük meg – ki tudja meddig:

Körmenden egy olyan csoport kerül hirtelen az utcára, akik az előző kép készítése idején még nem is éltek. Apró bölcsisek sétáltak éppen.

A városban a főút minőségének javulása a hosszú ideig tartó munka helyett csupán egyetlen varázslatos pillanatnak tűnhet, ha a Bartók lakótelep szélénél a Somogyi Béla utcáról „kanyarodunk”.

Aprócska kitérőt tehetünk a buszmegállóhoz. Az új 2011-ben már készülőben volt, de az út túloldaláról, a régi helyről indultak a járatok. ÉNYKK helyett akkor még Vasi Volán logó volt a buszokon és az épületeken is. Ha Bükre visz az utunk, a fürdőnél is varázslatra kell számítanunk. Kint 2011, bent pedig már a jelen:
Érdemes elidőzni az „élő” térképen. Mi nagyon jól szórakoztunk. Itt-ott az időjárás, az emberek vagy a régi épületek okoztak kellemes perceket nekünk.

Vajon idén is születtek mókás felvételek a kamerás autó jóvoltából? Ha találsz valami érdekeset, küldd el nekünk a [email protected]!

Előzmény:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/rajta-akarsz-lenni-a-terkepen-most-menj-ki-az-utcara-integetni-a-kameranak-2357868/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában