Őszintén a XX. században megélt megtorlásokról, hitről, hazaszeretetről

Huszadik századi sorsok a magyar–szlovén határ mentén – foglalja össze az alcím a Magyar Nyugat Könyvkiadónál a napokban megjelent könyv lényegét. Ezzel egyúttal a figyelmünket is ráirányítja, hiszen a címlapon is látható határőrtorony két oldalán zajló történelemről bizony még ma sem sokat tudunk, s ha hallottunk is ezt-azt, ki tudja, mennyire biztos a forrásunk. Pedig ez a térség, ahol a szlovén és a magyar területek találkoznak, az eseményekben, viharos változásokban egyik legjobban bővelkedő területe mindkét országnak. A szerző a leghitelesebb forrásra, a személyes emlékezetre támaszkodik.

A kilencvenes évek második felétől csaknem másfél száz embert, családot faggatott emlékeiről, köztük magyarokat és szlovéneket, muravidékieket és a határ innenső oldalán élőket egyaránt. Huszonhét kiválasztott mélyinterjúból állt össze a kötet, ezekből rajzolódik ki a Mura, Rába, Kerka vidékének huszadik századi történelme. Ahogy a kötet írója az előszóban megfogalmazza: a sok-sok elkészített interjú közül azok az írások kerültek a kötetbe, amelyeknek a múltunk megismerése szempontjából van mondanivalójuk. A szerzőről talán nem mindenki tudja, hogy egy időben hallgatója volt a szombathelyi főiskolának is. Göncz László a muravidéki magyar kisebbség egyik legjelentősebb személyisége, tíz éven át parlamenti képviselője, történész és szépíró, aki rendszeres és megbecsült szerzője a Vasi Szemlének is.

Számos szociográfiai témájú munkája, ismeretterjesztő kötete jelent meg különféle szlovén és magyar kiadóknál, eredményeit számos kitüntetéssel is elismerték. Tudva, hogy a Magyar Nyugat Könyvkiadó a Nyugat-Pannon térség irodalmának elkötelezett gondozója, ő maga kereste meg a kiadó igazgatóját az ötlettel: sok más kiadvány után ez a műve jelenjen meg itt, Vas megyében. Hiszen a portrék a nyugat-pannon közös sorsot mutatják be, a beszélgetésfolyamot olvasva elmosódik a hol volt, hol nem volt, napjainkban „légiesített” államhatár.

A könyv portréit a szerző hét nagyobb fejezetbe csoportosította. A beszélgetések egyik leghangsúlyosabb, központi eseménye az az 1941 áprilisától kezdődött felszabadult időszak, amikor a kényszerű elszakítottság után a Muravidéket az ott élő magyar lakossággal együtt ismét az anyaországhoz csatolták. Amikor az őrtornyokból a régi barátoknak átkiáltott üzenetek, szétszakított családok, a határ túloldalán rekedt szántóföldek, a fojtogató idegenség korszaka után végre újra normális kerékvágásba terelődött az élet. Elevenen rajzolódnak ki ezek az euforikus napok, amikor az emberek a sorompókat is elfűrészelték, hogy megkönnyítsék a magyar katonák útját.

Az események másik drámai összesűrűsödése ellenkező előjelű: az 1945-ös „megtorlás”, a sokak számára érthetetlen kitelepítés, a magyar lakosság egy részének meghurcolása. Ennyire őszintén talán soha nem hallhattunk még erről a kálváriáról, mint az egykori kislány, a levente vagy a későbbi művész visszaemlékezéseiből. De emellett is sok érdekességet talál a könyvben az olvasó hitről, szegénységről, hazaszeretetről, pedagógushivatásról és arról, kinek hogyan sikerült magyar anyanyelvét a nehéz időkön át megőriznie.