életmód

2019.08.10. 07:00

Arcunkon is nyomot hagynak a traumák

A testtartásunk és az arcunk is árulkodik arról, milyen volt az életünk, milyen traumák értek minket. Kis odafigyeléssel nagyon sok mindent le lehet olvasni a másik emberről, szinte ismeretlenül is. Ha pedig megtaláljuk saját problémáink okát, akkor könnyebb rajta változtatni.

Lakosi Gabriella

Koszti László kineziológus mindig a probléma gyökerét keresi Fotó: Unger Tamás

Koszti László 1992-ben ismerkedett meg a kineziológiával. Négy évvel később nemzetközi oktatói minősítést szerzett. Elmondta: az arcunk nem hazudik. Körülbelül 35 éves korunkra alakul ki a végleges alkatunk, az arcunk teljes karaktere.

Születéskor minden kisbaba nagyon hasonló. Nagyon kevés az egyéni karakterjegy rajtuk. Például nem látni olyan újszülöttet, aki sasorral, vagy kis szemekkel jönne világra – mondta. Ahogy aztán élünk, ahogy érnek minket a különböző hatások, ahogy arra reagálunk, azáltal változik a szervezetünk és a külsőnk. A sorsunk így nyomot hagy rajtunk.

Bármilyen érzelmeket élünk meg, ilyenkor az azokat kifejező arcizmaink dolgoznak a legtöbbet. Így kommunikálunk a világgal. Ezáltal mindenkiről le lehet olvasni, hogy milyen volt az élete. A szakértő szemek azt is észreveszik, milyen területen lehetnek problémáink. Az ajkak, orr, száj, szemöldök milyensége rengeteg történetet mesél el.

A testtartásunkból is tudni lehet, éppen mivel küszködünk az életünkben. Ha például egy önbizalom-hiányos gyermeket rendszeresen figyelmeztetünk, hogy húzza ki magát, emelje meg a fejét, akkor ezáltal magabiztosabb lesz a kisugárzása, valószínűleg hamar a problémái is csökkenek majd.

Koszti László kineziológus mindig a probléma gyökerét keresi Fotó: Unger Tamás

Az arc és a test ilyen jellegű olvasása egyébként a kineziológia egy része – mondta Koszti László. Ez a módszer tulajdonképpen egy stresszoldó és személyiségfejlesztő módszer.

A lényege, hogy a fogantatás pillanatától a jelenig keresik a meghatározó traumákat, élményeket, amelyek hatással vannak az életünkre. Izomválaszok alapján dolgoznak, testünk jelzi a kineziológusnak a „helyes válaszokat” a kérdésekre, amikre lehet, hogy tudatosan nem is emlékszünk. A testünkben ugyanis elraktározódnak az élmények – mondják a kineziológusok. Még azok is, amelyeket az agyunk elfelejt.

Alapeszköze az izomtesztelés, amelyet a kineziológus úgy végez, hogy irányított kérdéseket tesz fel, miközben kezével enyhe nyomást gyakorol a vizsgált személy kinyújtott karjára. A kar izmai közvetítik az agy, illetve a test sejtmemória szinten tárolt információit és igen-nem, vagyis erős vagy gyenge izomtónussal válaszolnak. Ha valami jó számunkra, ami erősít bennünket, akkor az izmaink is erős jelzést adnak. Ha valami rossz számunkra, akkor a testünk tiltakozik, és izmaink elgyengülnek. Így, mint egy hibakereső készülék, tudatos emlékezés nélkül is eljuthatunk a „belső tudáshoz”, a probléma gyökeréhez, a traumákhoz, melyek egymásra rakódva létrehozzák a jelenlegi gondokat és betegségeket.

Elsősorban akkor ajánlott a módszer, ha valaki sok feszültséggel küzd, gyakran ideges, esetleg pánikrohamok keserítik meg az életét. De jó a gyerekeknél is, például ha tanulási nehézségekkel vagy magatartászavarokkal küzdenek. De minden olyan esetben alkalmazható, ahol lelki okok húzódnak meg a gondok mögött. Persze ez sem csodaszer, mindenkinek önmagának is tennie kell a változásért.

Egy-egy kezelés alkalmával egy-egy problémán szoktak dolgozni, de vannak olyan gondok, amelyeket össze lehet vonni. Egyszerre egy dologra koncentrálnak, megpróbálják megkeresni az okokat. Egy gyermekkori élmény is lehet az, amely a mai napig kihat viselkedésünkre, életünkre. Aztán pedig ezt a blokkot próbálják oldani.

A legtöbbször egyébként párkapcsolati és gyermekkel összefüggő problémákkal keresik fel Koszti Lászlót. Ezek nagy része pedig elkerülhető lenne, ha jobban odafigyelnénk egymásra és arra, hogy minőségi időt töltsünk szeretteinkkel. A mindennapokban is fontos, hogy időt szakítsunk a beszélgetésre és a pihenésre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában