Nyolc óra futás után más színe van az égnek

2019.09.30. 17:30

Horváth Péter szombathelyi ultrafutó életét átformálta a sport

Az idén eddig öt ultramaratont tud maga mögött 756 kilométernyi futással, ehhez jönnek a napi szokásos távok, a gyakorló órák kilométerei. Egy laikusnak felfoghatatlan, emberfeletti teljesítmény az övé, Horváth Péter ultrafutó fizikai és mentális sportnak, projektnek, mérnöki munkának nevezi.

Tóth Kata

Fotók: Szendi Péter

Fotó: © Szendi Péter

42 195 méter a maraton távja, minden olyan futóesemény, amelynek a távja ennél hosszabb, ultramaratonnak számít: pontosabban maraton plusznak 50 kilométerig, ezután következik a klasszikus értelemben vett ultramaraton 50–80 kilométerig, 80 kilométer felett pedig az ultramaraton+ egészen 160 kilométerig. A fölött jönnek a szuperultrák, a 100 mérföld fölötti versenyek. Ilyen megmérettetés volt Horváth Péter számára kora tavasszal az Ultrabalaton és nemrég a Korinthosz 160 (100 mérföld), amely a legnagyobb görög klasszikus ultratávú futóverseny, a Spartathlon és annak teljesítői előtt tiszteleg. A szombathelyi férfi szinte napra pontosan 11 éve, 2008. október 1-jén kezdett el futni.

– 2007-ben született a fiam, negyvenéves voltam akkor. Egy nap felmentem a lépcsőn a munkahelyemen, alig kaptam levegőt és veszettül dobogott a szívem. Egy informatikai cégnél dolgoztam akkor is, rengeteget ültem a gép előtt, és belém hasított: mi lesz velem húsz év múlva, amikor a fiam éppen húszéves lesz? Kimentem a Csónakázótóra – klasszikus helyszín – futottam három kört, 4515 métert. Miután leküzdöttem, a régi Tóvendéglő teraszán időztem fél órát, hogy az emberi büszkeségemet megőrizve tudjak hazamenni. Ott, akkor elhatároztam, hogy ezentúl mindennap mozgok valamit. Az egyik nap futottam, a másikon tornáztam: otthon egy szőnyegen fekvőtámaszokat, felüléseket, guggolásokat végeztem. Azóta is tart a sorozat.

Fotók: Szendi Péter

A futásról azt mondja Péter: függés, mondhatni szenvedélybetegség. Van benne kíváncsiság is: hogyan viselkedik, reagál a szervezete? És foglalkoztatja a mentális oldal is, a teljesítmény kitolása. Soha nem volt edzője. Kimérte magának a távolságokat: elfutott például az oladi kilátóhoz és vissza, majd egyre hosszabb távokon. Két év kellett, hogy megcsinálja a félmaratont, az nagyon megviselte, nem is fizikálisan, inkább mentálisan. Ott szembesült azzal, hogy nemcsak a táv, az időfaktor is lényeges: két órán keresztül tart a futás, és erre a legnehezebb felépíteni a szervezetet. Akkor úgy gondolta, soha többé nem fut ennyit, aztán mégis lett következő alkalom.

Amikor Péter a futást választotta, praktikus szempontok mentén is tette. Úgy gondolkodott: ha erre nincs ideje, semmilyen más sportágra nem lesz. Ezt lehet ugyanis a legjobban menedzselni. Nem kell hozzá épület, társ, hely, eszköz, csak futócipő. A torna keresztedzésként 30 percet vett igénybe. Kilépett a komfortzónájából, ami új élményt adott, és ahogy egyre többet futott, már a következő szint vált komfortzónává. Scott Jurek amerikai ultramaratonistát említi – ő az egyik a példaképe –, aki állítja, a futás mentális sport, a jó állóképességű emberek szellemi tevékenysége.

A félmaraton után a következő táv, a maraton már könnyebben ment. 2012-ben gondolkodott el először az Ultra Trail Du Mont Blanc futáson (az ultratávú terepfutóversenyek résztvevőinek kihagyhatatlan a Franciaországot, Olaszországot, Svájcot is érintő 171 kilométeres táv, amelyen 10 ezer méternyi szintemelkedés is van). Ahhoz, hogy oda eljusson, regisztrálnia kellett, kvalifikációs versenyeket teljesítenie. A munkaadója arról biztosította, támogatják. Egy év múlva bekerült a versenyre, ekkor, 2013-ban kezdődött számára az ultrafutás. – Felejthetetlen, döbbenetes élmény volt a Mont Blanc. Este 6-kor kezdődött, 42 óra alatt teljesítettem, vasárnap reggelig egyfolytában mentem megállás nélkül. Nehéz erről beszélni, de így történt, a 165. kilométernél, amikor leültem megkötni a cipőmet, oldalt ott ült mellettem a nagymamám, aki kisfiú koromban vigyázott rám, mivel a szüleim nagyon sokat dolgoztak. Hallucináltam: azt éreztem, mintha megsimogatná a fejemet. Éreztem a kötényének a krumpliillatát. Erőt kaptam a folytatásra azzal, hogy ott volt velem. Hozzá mindig vissza tudtam nyúlni, amikor holtpontra kerültem egy-egy versenyen. Hasonlót élt át az 1. Ultrabalaton-futáson. Amikor a 211. kilométernél hazatelefonált, az ötéves fia azt mondta: nekem van a legerősebb apukám a világon. Akkor futotta a 212. leggyorsabb kilométerét. Péter szerint ettől zseniális az ultrafutás, amelynek a tisztasága is megfogta. – Itt nincs mese. Van egy távom és egy időm. Ha jó, azon, ha rossz, azon sincs mit magyarázni, a körülményekre semmit sem lehet fogni. Minden, amit beleteszek, tökéletesen visszajön.

Péter társas lény, de szüksége van a magányra, amire az ultrafutás kiválóan alkalmas. Az élet dolgaihoz való hozzáállásán is sokat változtatott ez a sport. Egy ultrafutó csak a végső esetben adja fel, ha fel kell adni. A fájdalom elmúlik, de a dicsőség örök, vallja. Még egy mondást említ, ami köztük közszájon forog: akármilyen is a helyzet, jó vagy rossz, az mindig változni fog, és bármi történik, van legalább egy megoldás. Amikor az életben nehéz helyzetbe került, arra gondolt, ultrafutóként megoldott ennél rázósabb feladatokat is.

Az ultrafutás szerinte olyan, mint a Titanic: minden része nagy. Hosszú a felkészülés, a verseny, utazni kell, intézni a logisztikát, költséges is, a frissítésnek és a regenerálódásnak is külön üteme van. Útközben néha eszébe jut: milyen nagyszerű dolog, hogy megkapta a testét, és ebből ki tudja hozni a maximumot ennyi idősen. Vallásos: hisz Istenben, és néha pöröl vele futás közben. Korinthoszon például arról: jobban is összerakhatta volna az ember lábát. A több tíz kilométeres távokon önmagába zárkózva viszi saját magát, és önmagával békében élve kell végigmennie a versenyeken. Azt mondja, nem holtpontok, hanem holtórák vannak. Amikor hosszú időn keresztül eltaláltan fut, megnyugvást érez. Hét-nyolc óra futás után egyensúlyi állapot áll be, más világot érzékel, más színe van az égnek. Ultramaratont futni olyan, mint maga az élet: sikerekkel, kudarcokkal, holtpontokkal, felemelkedéssel. A versenyekre soha nem úgy indul el, hogy lefutja a távot, ehelyett – például az Ultrabalatonon – azt mondja ki: elmegyek Füredig, Köveskálig.

Pontosan írja egy Excel táblában – mert ez is része a fegyelmezettségnek –, hogy melyik cipőjében hány kilométer van, mikor mit kell cserélni, milyen pulzussal fut. Szeptemberben lett meg a 35 ezer kilométere – ennyit futott eddig az élete során.

A jövőről mit gondol? – Lehet futás nélkül élni, de nem érdemes. Nem a cél, maga az út az érdekes. Nem kell 100 évig élnem, de amíg élek, legyenek élményeim.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában