Harmadszorra került be a legjobbak közé a szombathelyi lány fotója Nánási Pál tehetségkutatójában

Amikor elkezdett egyetemre járni, nekifogott a slam poetry szövegeknek is. Rendszeresen feltűnik előadóként a Savaria Slam Poetry klubesteken.

A sajtóban is kipróbálta már magát, megfordult több helyi kulturális magazinnál, és dolgozott nyomtatott napilapnál is.

Katalin több mint 5 éve vette először kezébe a fényképezőgépet, most pedig Nánási Pál BigShot- Tied a kamera fotós tehetségkutatójában harmadik alkalommal kerültek be a fotói a legjobb 10 közé. Lutor Katalint a tehetségkutatóról és a fotózásról kérdeztük. Többek között azt is elárulta, hogyan inspirálódik.

Mikor kezdtél el fotózni?

Amikor elkezdett érdekelni a média világa, eseménytudósításokat kezdtem írni. Nagyon szerettem. Sok ember, pörgés, hirtelen benyomások. Szerettem a szavakkal atmoszférát teremteni. Aztán egyszer csak nem tudott velem fotós jönni a rendezvényre, amiről én mindenképpen szerettem volna írni, így hát kaptam a kezembe egy elég komoly fényképezőt, és ott volt a feladat: fotózni és írni is kellett egy rendezvényről. Nemhogy dupla munka, de képileg megragadni mindent nem volt könnyű. Innentől a fényképező lett a karom meghosszabbítása. Összenőttünk. Ennek már több mint 5 éve.

A fotóid nagyon egyediek és kifejezőek. Hogyan inspirálódsz?

Nagyon köszönöm, hogy ezt mondod. Lehet hogy ez furán fog hangozni, de én magam vagyok az inspirációm, ugyanis borzasztó hangulatember vagyok. Viszont ez segít abban, hogy akár a monoton hétköznapokat is hullámzónak éljem meg, ez pedig kivált belőlem különféle érzelmeket, amikhez már csak a körítés kell, ami olykor elég komoly: nemrég egy önarckép elkészítéséhez kókusz-szenes fogporral kentem össze magam és a fürdőkádat. Utána egy hétig vakartam magamat is és a kádat is.

Emellett rengeteg fotóst követek. És ciki vagy nem, de sokat nyomkodom a telefonomat, hiszen például az instagram egy elképesztő ihletforrás. Ezt ne úgy képzeld el, hogy akkor most ellopom mások ötleteit. Azonban ha megtetszik valami, akkor elgondolkodom, hogy azt hogyan lehetne úgy megvalósítani, hogy én legyek benne, hogy önmagam tudjak maradni.

Harmadszorra is bekerült a fotód a legjobb 10 közé Nánási Pál tehetségkutatóján. Mesélj egy kicsit magáról a tehetségkutatóról! Hogy jött az ötlet, hogy elindulj rajta?

Igen, ráadásul a hatodik héten vagyunk, szóval eddig a fele megvan. Ez a tehetségkutató nem lenne, ha nem lenne a járvány. A BigShot- Tied a kamera fotós tehetségkutató már januárban elkezdődött, lassan indulni kezdett volna a forgatásnak is, több száz fotós jelentkezett, castingok voltak. Azonban jött a koronavírus-járvány,így a közösségi média felületeire költözött kicsit ez a verseny, Nánási Pál minden héten jól feladja a leckét fotósok sokaságának. Ha vége a járványnak, majd ebből a virtuális versenyből juthat valaki vigaszágon a rendes tehetségkutatóba, hiszen a vírus végeztével azt is folytatni szeretnék majd.

Az ötlet pedig, hogy én elinduljak nagyon egyszerű: egy találkozás. Egyetemi felvételihez forgattunk filmet egy barátnőmnek, amelyben én voltam a főszereplő. Az operatőr pedig már benne van a BigShot rendes versenyében. Ő mondta, hogy küldjem be a karantén elején készült portréimat, mert úgyis épp karantén a téma. Aztán tessék, már első héten TOP10-es voltam.

Minden héten küldesz be anyagot?

Minden héten küldök, hiszen egyrészt a karantén hétköznapjait jó ezzel az izgalommal, agyalással feldobni. Mindig van min gondolkodni és rengeteg alkotok. Hatalmasat fejlődtem emberileg, és talán látásmódban is az elmúlt hetekben. Nem azzal foglalkozom, hogy éppen nem kerülök be, nem tör le ez a dolog. Megyek előre, hogy itt is van a következő feladat, akkor most ezt kell hozzám képest a legjobban elkészíteni. Elsősorban magammal akarok versenyezni. Hétről hétre legyőzni.

Amikor a harmadik héten bejutottam a sors fintora témában, akkor Nánási Pál felhívott videochaten, ott mesélte el, hogy ismét TOP10, izgalmasnak tartja a munkáimat, mert látja, hogy nem csak lefotózom, ami tetszik, hanem teszek bele tartalmat. Akkor azt mondta, küldjek minden héten valamit, mert látni szeretné. Azért ha valakinek ezt mondja a Nánási Pál, akkor nem is gondolkodik csak küldi, küldi, küldi.

Minden héten más téma van. Melyiket találtad a legkönnyebbnek, és melyiket a legnehezebbnek? Volt-e kedvenced?

Nagyon izgalmas témákat kapunk, olyanokat, amelyeket nem feltétlenül fotóznék, szóval ez tágítja is kicsit a teret. Legkönnyebbet nem tudok mondani, mert én az egyszerű dolgokon is mindig csavarok egyet, legnehezebb számomra biztosan a makrofotózás volt a második héten. Annak van felszerelésigénye, és bár van egy makro-közgyűrűsorom, az mégsem olyan mint egy komoly makro-objektív amivel bogarakat, és hasonló dolgokat szokás fotózni. Nem is voltam teljesen elégedett a munkámmal.

A kedvencem a sors fintora volt, mert amikor ezt meghallod, hogy a sors fintoráról készíts képet, hát így leülsz, hogy „mi van?”

Hatalmas munkám van azokban a képekben, ugyanis betűtésztából ragasztgattam magamra szavakat. Nem gondolnám, hogy bárki csinált már ilyet, de ha igen, az tudja, hogy ez azért nem olyan könnyű, hiszen a betűtészta nem arra van kitalálva hogy emberi bőrre ragadjon – ez bármily meglepő. A nyelvemre került az éhes szó, a szemem alá pedig, hogy szabad vagyok. Mert a sors legnagyobb fintora, hogy nonstop éhes vagyok, a fizetésem kevés, az élelmiszerek a járvány miatt drágulnak, valamint az, hogy most tilos mennünk, de mindenki mégis menni akar.

Mik a terveid a jövőre nézve, ami a fotózással kapcsolatos?

Nem titkolt vágyam ezzel foglalkozni, de azt hiszem soha nem leszek az az ember, akinek elég lesz egyféle munka az életében, még akkor sem, ha az ilyen széleskörű. A fotózásban még számtalan területet ki szeretnék próbálni, de az biztos, hogy ami a legjobban vonz az a divat-, beauty- és portréfotózás. Szeretnék majd egy jobban felszerelt kis házi-stúdiót, ahol sok-sok csodás emberről készíthetek izgalmas fotókat. Idén még vár rám néhány esküvő, amelyek túlélték a járvány adta kihívásokat, ezeket is izgalommal várom.

Furcsa, hogy tudom, hogy vannak terveim, most még is olyan nehéz leírni, hiszen amikor elkezdtük az évet, szinte decemberig elterveztem, mit, hogyan építgetek a saját kis vállalkozásom elindításához. Ki gondolta volna, hogy rá két hónapra majd itthon ülök és egy laptoppal tanítom a gyerkőceimet? Ki gondolta volna, hogy rá két hónapra a Nánási Pál fogja azt mondani a munkámra, hogy izgalmas? Fogalmam nincs, mit hoz még ez az év. A terveimet kicsit félreraktam, most felültem erre a hullámra, remélem jó partra sodor.