Felelős szülők

2020.07.19. 07:00

Sokat jelent, ha elismerjük a gyermekünk szorongását, ha együttérzünk – Játszmák és őszinteség

A családok működésének alapvető dimenziói a kohézió (a családon belüli érzelmi kötődésre utal) és a rugalmasság (alkalmazkodóképesség, változásra való hajlam), segítő dimenzióként pedig a kommunikáció. A kettő mentén elkülöníthetők a problémásan és a jól funkcionáló családok. Legutóbb arról beszélt dr. Pachner Orsolya pszichológus, hogyan alakíthatunk ki hatékony megküzdési módokat a családunkban, most a kommunikáció a téma.  

Tóth Kata

Különítsük el a gyereket és a viselkedését: „nem szeretem, ahogy viselkedsz, de téged igen”

Fotó: Stock

A kiegyensúlyozott családok általában pozitívabb kommunikációval jellemezhetők: a családtagok empatikusak, figyelmesen meghallgatják egymást, gyakoriak a támogató megjegyzések, jól működik a problémamegoldás. A hatékony kommunikáció megkönnyíti a családon belüli érzelmi kötődést és a családok rugalmasságára is hatással van, mondja kiindulópontként a pszichológus. Az egyik legfontosabb szempontként az érzelmekről való kommunikációt és ezek őszinteségét említi. Példaként a családi játszmákat hozza, amelyek meg tudják mérgezni az életet.

– Forgatókönyvszerűen mindig ugyanúgy zajlanak a játszmák. Lehetnek viták, veszekedések, de egyszerű helyzetek is. Felkerül a lemez, elindul, és ugyanúgy megy végig ismétlődően, nincs változás, nehéz megállítani a lemezt. Játszmázunk a párkapcsolatokban és a gyerek-szülő viszonyban is. A gyerekek ösztönösen is hajlamosak erre, de míg a felnőtt játszmákat negatívnak mondjuk, amikből valahogy ki kell lépni, addig a kisebb gyerekeknél nem tudatosak. Anya, fáj a hasam, nem akarok iskolába menni, halljuk a kisiskolástól. Közben lehet, hogy csak fél a dolgozattól, a feleléstől, annyira, hogy akár tényleg produkálja a tüneteket. Nem manipulatívak, csak nem tudják megfogalmazni a valós szükségleteiket, érzéseiket. A viselkedésükkel mutatják, hogy baj van – ebben mi, felnőttek tudunk nekik segíteni.

Különítsük el a gyereket és a viselkedését: „nem szeretem, ahogy viselkedsz, de téged igen”
Fotó: Stock

– Ha feltételezzük, hogy történt valami, kérdezzünk rá, próbáljuk feltárni a valódi okot, és ne szembesítsük mindjárt a gyereket: „nem is fáj a hasad”. Sokat jelent számára, ha elismerjük a félelmét, a szorongását, ha együttérzünk: „Megértem, én is mindig féltem a matekdolgozattól.”

A kommunikáció őszinteségével kapcsolatban a szakember szerint nem az a fő szempont, hogy mindent kimondjunk, amit gondolunk. Verbális és nonverbális kommunikáció viszonylatában őszinteség az, ha nem mutatunk mást a viselkedésünkkel, mint amit mondunk. Ha össz­hangra törekszünk, ezt ne úgy tegyük, hogy a mondandónkhoz próbáljuk alakítani a nonverbális viselkedésünket, inkább fordítva, és a gyerek szintjén fogalmazzuk meg, amit érzünk.

– A játszmákban gyakran sérül az őszinteség. Gondoljunk arra, amikor egy kamasz hazajön az iskolából, és megkérdezzük tőle: történt valami? Látszik, hogy bántja valami, becsukja maga mögött az ajtót. Hiába mondja, hogy semmi baja, a viselkedéséből az ellenkezője látszik.

Sok szülőben kérdés az is: mennyire lehet őszinte a gyermekével, ha ő maga fél, szomorú, gyászol vagy dühös.

A pszichológus szerint bátran beszélhetünk mindenről úgy, hogy be tudja fogadni. Ha abból indulunk ki, hogy egy csecsemő is nagyon könnyen rezonál, átveszi az édesanyja állapotát, feszültségét, akkor látható, hogy a gyereknek nem is kell pontosan értenie, mi zajlik, hogy a szülei, a családtagjai érzéseit átvegye. Minél idősebb, annál jobban képes megérteni a körülötte zajló eseményeket. Mi, felnőttek is sokszor abban találunk nyugvópontot, ha megértjük, mire vezethetők vissza az érzéseink. Egy gyerek számára már az is megnyugtató, ha tudja, apa vagy anya nem feltétlenül miatta dühös, csalódott, hanem valamilyen külső sérelmét hozta haza.

Arra is van példa, hogy a gyerekünkre vagyunk dühösek. Pachner Orsolya megjegyzi: rengeteg energiát emészt fel, ha a nonverbális viselkedésünket akarjuk kontrollálni annyira, hogy nem mutatjuk ki az érzéseinket. Ha átszalad az úttesten körülnézés nélkül, megijedünk, leszidjuk, kiabálunk vele. Nem kell ezt az automatikus reakciót leküzdeni. Utána, ha már érzelmileg nyugodtabb állapotba kerülünk, magyarázzuk el neki: megijesztettél azzal, hogy kiszaladtál, ne csinálj ilyet többet. Szánjunk időt a magyarázatra, ne maradjon el, és minél kisebb gyerekről van szó, annál hamarabb kerüljön sor erre. A kiskamaszoknál jó, ha van rendszeres napi, heti ideje a játsz­mamentes, őszinte kommunikációnak. Történhet ez a családi vacsoránál, lefekvés előtt, a kamaszoknál pedig bármikor, amikor nyitottak rá. Esetükben az egyik legvédőbb tényező a deviáns viselkedés tekintetében az, ha jó kapcsolatuk van a szülővel, ha az érzések nem tabusítottak. Erősítsük meg a gyerekünkben, hogy fordulhat hozzánk, bár ez alapvetően a viselkedésünkből következik számára. Ez ne jelentse azt, hogy a tetteknek nincs következménye, de a beszélgetésben legyen érezhető az elfogadás. Különítsük el a gyereket és a viselkedését: „nem szeretem, ahogy viselkedsz, de téged szeretlek”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában