Szponzorált tartalom

2020.10.27. 14:48

A kortalan stressz

A legtöbben talán azt gondolhatják, hogy a stressz és a szorongás csak egy bizonyos kor fölött érheti el az embert, elsősorban a munkahelyi nyomásnak és egyéb elvárásoknak köszönhetően. A probléma azonban már egész korán, az iskolás korosztály körében is felütheti a fejét.

Feszültség és teljesítménykényszer

Habár a stressz nem csak és kizárólag a munka világához köthető, mégis nagyobb eséllyel alakul ki abban a környezetben. Ez persze nem is csoda, hiszen a munkahelyünkön számos elvárásnak kell megfelelnünk, miközben egy folyamatos teljesítménykényszer is nyomást gyakorol ránk. Arról már nem is beszélve, hogy a karrierünk építése mellett a saját életünkben és társas kapcsolatainkban is boldogulnunk kell.

Ha stresszről és szorongásról van szó, mégis fontos leszögezni, hogy nem csak a felnőtt korosztály küzd ezzel a problémával. Főleg a 21. század egyik hozománya, hogy egyre fiatalabb korban is felütik a fejét a hasonló lelki bajok, betegségek. Már egész korán, a középiskolában is gyakori lehet, de szélsőséges esetben az általános iskolás korú gyerekek bizonyos százaléka is küzdelmet folytathat a saját szorongásaival. Hogy alakult ez így és mi okozza a korai stresszt?

Szorongó fiatalság

A legegyszerűbb párhuzamot a felnőttek és a fiatalok szorongása között úgy vonhatjuk, hogy az iskolai közeget is egyfajta munkahelyként képzeljük el. Manapság a tanulók – főleg azok, akik minél jobb teljesítményre törekszenek – sokszor indokolatlan mennyiségű stressznek lehetnek kitéve. Ez rögtön az elvárásokkal kezdődik. A tanórákon való megfelelő teljesítmény az otthonról érkező valós vagy generált megfelelési kényszer, illetve a társak felé mutatott, leginkább ebben a korban felépítendő személyiség már alapjaiban is hatalmas nehézségek elé állíthatják a diákokat.

Az iskolák világa pedig sokszor önmagában is elég kegyetlen. A modern kor elhozta az elanyagiasodás korát, mikor a személyiség megítélésének fontos elemei az anyagi javak. Egy felszínesebb közegben már ezek hiánya is ítélkezéshez, a közösségből való kirekesztéshez vezethet, mely már önmagában is hatalmas stresszforrás lehet. Fontos megtalálni a megfelelő egyensúlyt és már ebben a korban is odafigyelni a gyerekekre, hiszen kimondatlanul is súlyos problémák lapulhatnak a háttérben.

A kezelhető stressz

A mindennapi problémákat nehéz kivédeni, így a legjobb, ha azokat megfelelően tudjuk kezelni. Fontos a már említett odafigyelés, hogy mindig legyen kihez fordulni, megbeszélni az esetleges problémákat. A lélek és az elme nyugalma a diákság számára is a kiegyensúlyozottság alapja. Erre léteznek olyan más természetes megoldások is, melyek már ebben a korban is probléma nélkül alkalmazhatók.

Ennek egyik példája a CBD olaj – hivatalos nevén CBD oil – mely a kender nyugtató hatású, nem pszichoaktív hatóanyagát, a kannabidiolt hívja segítségül a stresszoldáshoz. A megfelelő mértékű adagolással a fiatalok számára is megkönnyíthető a hétköznapi feszültségkezelés. A CBD tartalmú olajok kiválóan beépíthetők az étkezésbe is, így akár már a reggelinél is fogyaszthatók, ezután pedig jóval higgadtabb nap elé nézhetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában