2020.12.22. 17:30
Karácsonyi ételek sokkal kevesebb kalóriával – Vasi táplálkozás-tanácsadó segítségét kértük
Vannak, akik karácsonykor is számolják a kalóriákat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel elkerülik a finom ételeket. Seprenyi Fanni táplálkozás-tanácsadó két kímélő, karácsonyi fogás receptjét osztja meg azon olvasóinkkal, akik nem szeretnék az ünnepeket pluszkilogrammokkal zárni.
Fotó: Unger Tamás
A diétás karácsonyi menü nem azt jelenti, hogy minden finomságot megvon az ember magától. A hagyományos ételekről sem kell lemondani a diéta vagy életmódváltás miatt – ezeket is elkészíthetjük, csupán a hozzávalókat kell megválogatnunk.
Töltött káposzta
Fanni megreformálta a hagyományos töltött káposzta receptjét. Annak érdekében, hogy az ikonikus karácsonyi étel ne hizlaljon, kihagyta a töltelékből a rizst. Sertéshús helyett pedig két kilogramm darált csirkemellből készítette el a receptet.
Arra azonban felhívja a figyelmet, hogy csirkemellből érdemes házit vásárolni, vagy legalábbis olyat, amelynek ismerjük az eredetét. A sovány hús alkalmazásával megspórolunk annyi kalóriát, hogy mangalicaszalonnával dobhassuk fel az ételt. Ebből öt dekagrammnyit belekockázott a darált húsba, hozzáütött két tojást, majd egy kávéskanál sót, egy teáskanál borsot és három teáskanál fűszerpaprikát adott hozzá – ezen ízlés szerint változtathatunk.

Fotó: Szendi Péter
A hozzávalókat jól összedolgozta, majd beletöltötte körülbelül fél kilogrammnyi savanyított káposztalevélbe. A feltekert kis batyukat tepsibe sorakoztatta. Amíg ezeket készítette, javában rotyogott a tűzön az egy fej vöröshagymával üvegesre pirított öt dekagramm mangalicaszalonna, amihez 750 gramm savanyú káposztát és két liter vizet tett, majd sót, babérlevelet és köménymagot adott hozzá. Körülbelül 30 perc főzés után a káposztás levet ráöntötte a tepsiben várakozó becsomagolt kis káposztalevelekre. Végül az ételt lefedte alufóliával és másfél-két óráig sütötte 180 fokon.

Fotó: Szendi Péter
Sütemények
Amennyiben a karácsonyi vacsorát szeretné megkoronázni egy finom desszerttel, nem hibázhat Fanni bogyós gyümölcsös pitéjével, melyet a lány egy 22 centiméteres formában készített el. Ehhez először a nedves hozzávalókat: 150 gramm kókuszzsírt, 40 gramm négyszeres erősségű eritritet, egy kávéskanál vaníliaaromát és egy tojást kézi habverővel alaposan elkevert. A tésztához 35 gramm bambuszrostlisztet vegyített öt gramm útifűmaghéjjal és 30 gramm aprított mandulával.
Seprenyi Fanni sütött süteményeket
A nedves és száraz hozzávalókat jól összegyúrta, majd 20 percig hűtőben pihentette. Ezután két sütőpapír között – mivel lisztet nem használt a nyújtáshoz, de mégsem szerette volna, hogy leragadjon a tészta – kör alakúra nyújtotta a tésztát. Végül piteformába nyomkodta – nem szükséges bármit is kenni a formába, a tésztából elég zsír sül ki ahhoz, hogy ne ragadjon le. Légkeveréses sütőben 175 fokon tíz perc alatt elősütötte a pite alapját.
Közben elkészítette hozzá a tölteléket: körülbelül 20 dekagramm fagyasztott vegyes erdei gyümölcsöt egy lábasban összefőzött egy kevés eritrittel, majd, amikor a gyümölcsök kellően megpuhultak, botmixerrel összeturmixolta. A pitetésztát megkente málnalekvárral, és rákanalazta a tölteléket. Végül az összeállított pitét megszórta még egy kevés bogyós gyümölccsel – hogy darabos legyen a töltelék –, majd további öt percre visszatette a sütőbe. A megsült pitét, ha kihűlt, ízlés szerint díszíthetjük porcukor helyett eritrittel.