Szabó Lajosné „örök gyerek”; a tanórai szemléltetéshez külön plüssállat gyűjteményt gyarapít

Gyerekként az iskolai első évet még a templomhoz közeli épületben végezte el, olajos padlós osztályteremben, aztán átkerültek a mostani kockaépületbe, amelyben ma már az önkormányzat, orvosi rendelő, könyvtár működik. A húszfős osztályba kilenc horvátzsidányi, kilenc peresznyei, két ólmodi gyerek járt. Ma már többségében horvátzsidányiak a tanulók.

– 1969-től 1977-ig jártam általános iskolába. Érsek Istvánné Éva néni szerettette meg velem a történelmet, élvezetesen, szemléletesen adott elő, nagy tisztelet övezte az emberségét is. Eldöntöttem, én is történelemtanár leszek – meséli Szabó Lajosné Marika. Már gimnazista korában az volt a célja, hogy Horvátzsidányban tanítson. Megyei ösztöndíjat is kapott. Amikor elvégezte a Berzsenyi Dániel Főiskolát, megszületett a fia, megkeresték, hogy jöjjön ide napközis tanárnak, így az egykori iskolájában kezdhetett, ahogy megálmodta.

– Harminchat évvel később is azt mondom, mint akkor az anyukám, aki ezt ellenezte: „senki sem lehet próféta a saját hazájában”, de ezzel együtt nem bántam meg. Nem volt könnyű helyzet, hogy egy vasutas apuka gyereke a saját falujában osztályoz. Az elmúlt rendszerben még erősen működtek az előítéletek. Szegény családból kerültem ki, nem léptem be a pártba, nehezen fogadtak el.

Szabó Lajosné 2009 óta tag­intézmény-vezető, szívvel-lélekkel dolgozik, mostanra elérte, hogy elfelejtődött a múlt, csak az számít, hogy ő kicsoda és mit csinál. Elkezdték értékelni, hogy harcol az iskoláért, a megmaradásáért. Rezgett a léc, amikor csak 13 gyerek volt, és hárman tanítottak, de születtek gyerekek, így most 33 diákkal, tagintézményként működhet a horvát nyelvet is oktató iskola.

Marika, ha tagintézmény-vezetőként visszanéz egykori diákkorára, felidézi, hogy voltak órák, mikor olvasott a pad alatt, ha érdekes könyve volt. Akkor nem lett volna jó pont, ha észreveszik, de ma, amikor a könyvnek nincs becsülete, ő inkább megdicséri, aki mégis olvas. Ritka, de van ilyen. A gyerekektől pozitív visszajelzéseket kap: egyik kis tanítványától szív alakú szilvát, a másiktól préselt virágot kapott az online oktatás idején postán, és mivel tudják, hogy gyűjti a teknősöket és a baglyokat, néha rajzolnak is neki, ezeket is félreteszi. Több mint kétszáz teknőséből 130-at elvitt tárlatra a művelődési házba: van köztük plüssállat, mosdókesztyű, fülbevaló, gyűrű, hűtőmágnes, DVD-tartó – mind-mind teknősábrázolással. Az elsőt még a férjétől kapta a peresznyei búcsúban: az a kagylókból rakott bólogató teknős, amit mindannyian ismerünk. Ezzel kezdődött a gyűjtés húsz évvel ezelőtt.

– Borzaska egy igazi, görög szárazföldi teknős volt, 14 évig élt. Gyakran megszökött a kertből, de az iskolaudvaron játszó gyerekek mindig segítettek. Elég volt annyit mondanom a diákoknak, hogy van egy tábla csokim annak, aki megtalálja, és elszaladtak megkeresni. Volt, hogy a kultúrotthontól hozták vissza, odáig elment… A gyűjteményem minden darabjához jó emlékek fűznek. Gyerek maradtam a szívem mélyén, talán ezért értjük meg egymást olyan jól a tanítványaimmal. A baglyokat úgy kezdtem gyűjteni, hogy vettem egyet a fiamnak, aki feltette a polcra. A következőt a párom vásárolta: hangulatfényt ad. Ezután a baglyokat kezdtem gyűjteni, a teknősből már sok volt.

Marikának az iskolában is van negyven plüssállata a poliptól a tehénen, a csibén, a kacsán, a macskán, a malacon át a fókáig, hogy az elsősöknek ne csak képen mutathassa, hanem kézbe adhassa, amikor az állatokat tanulják. Ennek a kicsik is nagyon örülnek, és Marika is boldog. Örök gyerek vagyok – ismétli végül még egyszer; hozzátéve: ha nem vették volna fel tanárnak, gyermekápolónak ment volna. Mindenképpen gyerekekkel akart foglalkozni. De szerencsére visszavárta az iskolája, és 36 éve mindennap feladja neki a leckét, amit ő szorgalmasan mindig meg is old.

Kiemelt képünkön: Szabó Lajosné számára fontos, hogy kézbe adhassa az állatokat, amikor ezekről tanulnak