Évtizedekre nyúlik vissza a barátságuk

2021.02.13. 20:00

Szombathelyi a Tankcsapda egyik legnagyobb rajongója – Ma már ismerősként köszöntik a koncerteken

A szomszédos Zala megyében, egy koncerten ismerkedett össze a szombathelyi Bárdosi Roland a Tankcsapda tagjaival. Levelezéssel kezdték és a mai napig tartják a kapcsolatot.

Tóth Dóra

Szombathelyi Tankcsapda rajongó, Bárdosi Roland 20210202 Szombathely Fotó: Unger Tamás UT Vas Népe

Forrás: VN

Fotó: Unger Tamás

Az 1989-ben megalakult bandát Bárdosi Roland először 1991-ben kazettán hallotta, és azonnal megszerette a zenéjüket. Ezután kezdett el koncertekre járni baráti társaságával, és egyre messzebbre és messzebbre mentek az országban, hogy láthassák és hallhassák a zenekart.

– Még 1992-ben egy zalaegerszegi koncerten surrantunk be a barátokkal az öltözőbe – mesélte Bárdosi Roland, hozzátéve: ott beszélgetni kezdett a zenészekkel, és hamar barátság alakult ki közöttük. A koncerteken ma már ismerősként köszöntik a szombathelyi rajongót, sokszor együtt is utazik velük a turnékra, Lukács Lacival, a zenekar frontemberével és énekesével pedig a mai napig gyakran beszélnek.

– A kilencvenes években először még leveleztünk egymással, a leveleket a mai napig őrzi. Aztán természetesen ezt idővel szépen felváltotta a digitális kapcsolattartás, a napokban például az egyik csevegőprogramban váltottunk pár szót, de telefonon is sokszor beszélünk. A szülinapokat például soha nem felejtjük el – mondja.

Büszkén osztotta meg, hogy a zenekar énekese az országban a legnagyobb rajongójuknak tartja őt, és ezt gyakran meg is említi. – Szinte minden koncertjükön ott voltam régen. Volt, hogy műszakokat cserélgettem, hogy mehessek. A korai fellépéseknél segíteni is szoktam: ha a banda jött Szombathelyre, városszerte plakátoltam vagy szállást kerestem a zenakar tagjainak – mondja, hozzátéve: közös történetüket az is mutatja, hogy minden Tankcsapdáról megjelent könyvben szerepel, ha csak egy közös kép erejéig is.

A legkedvesebb emléke mégsem a koncertekhez, hanem Lukács Lacihoz kötődik.

– Egy idő után annyira jóban lettünk, hogy öleléssel és két puszival köszöntjük egymást, mint az igazi testvérek, és ez számomra nagyon sokat jelent – meséli.

Az emlékek mellett nagy Tankcsapda-gyűjteménnyel is büszkélkedhet a fiatalember: a dobverők, pengetők és a dedikált poszterek mellett közös fényképek és kivágott cikkek sorakoznak a falakon és a polcokon. Ezek között is akadnak kedvencek, amik többet jelentenek a többi tárgynál: egy limitált kiadású bakelitlemez, amit alig ötszáz példányban adtak ki, valamint egy cintányér, amibe a zenekar szimbólumát gravírozták.

Fontos ereklye a cintányér, amibe a zenekar szimbólumát gravírozták
Fotó: Unger Tamás / VN

Bárdosi Rolandtól azt is megtudjuk, hogy a tárgyak egy részét vette, de sokat kapott a banda tagjaitól. A koronavírus a szombathelyi rajongó tavalyi terveit is keresztülhúzta. Egyedül augusztusban – az enyhítések idején – Sárváron, a várban láthatta kedvenceit, az év többi részében azonban elmaradtak a koncertek.

– Ugyan egy ideje már csak Budapestig megyek el a fellépésekre, de azt hiszem, ha egyszer vége lesz a járványidőszaknak, még a debreceni koncertekre is elutazom majd – teszi hozzá Bárdosi Roland.

Kiemelt képünkön: Bárdosi Roland rengeteg fotót, tárgyat őriz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában