Frissen Vasból

2021.03.27. 16:49

Megnyílnak a templomok a Szombathelyi Egyházmegyében

Dr. Székely János megyéspüspök pénteki (március 26.) rendelete és döntése értelmében március 27-től, virágvasárnap előtti szombattól a Szombathelyi Egyházmegyében a templomokat megnyitják a hívek előtt.

vaol.hu

Gyöngyös, 2018. június 11. Feszület a felújítás alatt álló gyöngyösi Szent Bertalan-templomban 2018. június 11-én. Megkezdõdtek a mûemlék épület rekonstrukciós munkálatai. Az 564 millió forintos összköltségvetésû projekt keretében megújulnak a templom toronysisakjai, a déli toronyban látványlift és kilátó épül, a parókia épületében pénztárt és kávézót alakítanak ki. MTI Fotó: Komka Péter

„A Püspöki Kar mindenkit felmentett a szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, ezért fontos hangsúlyoznom, hogy aki krónikus beteg vagy idős, vagy éppen betegnek érzi magát vagy félelem van benne a vírusjárvány miatt határozottan kérem, hogy maradjon otthon és a Televízió segítségével kapcsolódjon be a szentmisékbe és a szertartásokba.” – áll a " target="_blank" rel="noopener noreferrer">közösségi médiában közzétett felhívásban.

Ebben az időszakban senki nem követ el bűnt azzal, ha nem megy el a templomi szertartásokra és a szentmisékre. Természetesen a vírus helyzet elmúltával mindenkit újra szeretettel várnak községeik templomaiba.

A szentmisék időpontjai:

Virágvasárnap előesti szentmise szombaton Bucsu 18 óra,

Vasárnap Dozmat 8, Torony ½ 10, Sé 11 óra.

A Nagyheti szertartások csak és kizárólag a plébánia templomban Toronyban lesznek megtartva:

Nagycsütörtök este 6 Torony.

Nagypénteken mind a négy községben a templomaink nyitva lesznek délután 3 és 6 óra között, egyéni csendes imádságra be lehet térni.

Nagypéntek ¼ 6 keresztút Torony, majd 6 órakor a nagypénteki szertartás.

Nagyszombat ételszentelés lesz a templomokban 4 óra Bucsu, fél 5 Dozmat, 5 óra Sé, fél 6 Torony.

Nagyszombat este 6 órakor Toronyban vigília szertartás és szentmise lesz körmenet nélkül!

Húsvétvasárnap: 8 óra Bucsu, 8 óra Dozmat, ½ 10 Torony,

½ 10 óra Sé

Húsvéthétfő: 8 óra Bucsu, 8 óra Dozmat, ½ 10 Torony, ½ 10 óra Sé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában