Méregtelenítés

2021.03.28. 07:00

Tavaszi tisztítókúrába kezdene? Ezekre mindenképpen figyeljen!

A tavasz érkezésével egyre többen foglalkoznak a böjt, a méregtelenítés gondolatával. Hagyomány is a húsvétot megelőző nagyböjt. Feltölthetjük energiaraktárainkat hasznos anyagokkal, de segít a felesleges salakanyag eltávolításában és tisztításban is.

Tóth Dóra

Fotó: Shutterstock

A modern életvitel beleszól mindennapjainkba. Mozgásszegény életet élünk, valamint a táplálkozásunkra sem figyelünk oda megfelelően. Ennek pedig nagy jelentősége van, nem véletlenül mondják el sokszor a szakemberek.

Emésztésünk leginkább egy növényhez hasonlítható: ha a gyökér, vagyis a bélrendszer egészségtelen, maga a növény és a levelek is azok lesznek. Éppen ezért fontos, hogy odafigyeljünk a táplálkozásunkra, időnként pedig érdemes minőségi, válogatott élelmiszerekkel „kényeztetni” magunkat.

A megfelelően és kellő odafigyeléssel végrehajtott tisztítókúra eredményeként aktiválódnak az anyagcsere-folyamatok, enyhülhetnek a kötőszöveti betegségek, normalizálódhatnak a vérzsírok és a vércukorszint is. A felesleges salakanyag távozik, ennek következményeként csökkenhet a vérnyomás. Az emésztőfolyamatok javulása miatt a nyálkahártya regenerálódik, a bőr is letisztul – javulhat az ekcéma és a pikkelysömör állapota is. A kúra végére csökkennek a gyulladások, és – ideiglenes romlás után – az immunrendszerünk is erősödik.

Mik azok a kritikus pontok, amikre viszont érdemes odafigyelni? Ezek közé tartozik a túlzott kalóriabevitel, a mértéktelen fehérje- és szénhidrátfogyasztás. Ha nagy mennyiségben viszünk be szervezetünkbe sót és alkoholt, szintén káros hatása lehet. Ne feledkezzünk meg a kevés rost és élő táplálék fogyasztásáról se.

A tisztitókúrák viszont segíthetnek, céljuk az anyagcsere tehermentesítése, a felhalmozott salakanyagok kiválasztásának támogatása bőséges folyadékfogyasztással egybekötve. Folyadék alatt azonban semmiképp nem a cukros, szénsavas üdítőket kell érteni. Ilyen kúra alkalmával fogyasszunk ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag ásványvizet, de próbálkozhatunk gyógyteákkal és különböző zöldség- és gyümölcslevekkel is. A legjobb megoldás azonban a tiszta víz, akár napi két és fél liter mennyiségben is. Tea esetében hasznos lehet a kamilla, a csipkebogyó, a borsmenta, valamint az aranyvesszőfű is. Ha nem akarjuk magunk elkészíteni a keveréket, drogériákban, gyógynövényboltokban is beszerezhetjük.

Hogyan működik a böjt? Semmiképp se felejtsük el, hogy mielőtt ilyen drasztikus változtatásokat vezetünk be mindennapjainkban, tartsunk néhány tehermentesítő, bevezető napot. Ilyenkor együnk kevesebbet, igyunk többet, este hat óra után pedig már semmit ne fogyasszunk. Lehetőség szerint kerüljük a nehéz ételeket és a húst.

A klasszikus böjtök közé tartozik a léböjt, a teaböjt és a tejsavóböjt is. Akik viszont járatlanok ebben a témában, mindenképpen kérjék ki szakértő tanácsát, vagy keressenek vezetett tisztítókúrát. Ha elég elszántak vagyunk és érzünk magunkban elég erőt, belevághatunk különböző, néhány napos kúrákba, aminek az időtartama alatt csak gabonát, gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, többször kis mennyiséget. Kerüljük az úgynevezett élvezeti szereket a böjt alatt, mint a dohányzás, a koffein, a fehér cukor és fehér liszt, az alkohol, valamint a só.

A kúra alatt ne hanyagoljuk a rendszeres testmozgást se, így védhetjük izmainkat is.

Ha böjtre adjuk fejünket, érdemes végiggondolni, milyen állapotban van szervezetünk. Ha bármilyen krónikus betegségünk van, nézessük meg vérnyomásunkat, de elmehetünk labor- és általános fizikai vizsgálatra. A tisztítókúra formáját és időtartalmát érdemes egészségügyi végzettséggel rendelkező, böjtölésben jártas szakemberrel megbeszélni, aki ismeri orvosunk véleményét és leleteinket is.

Vannak tiltólistás állapotok, amikor az ilyen jellegű kúrákba egyáltalán nem szabad belekezdeni. Ilyen a pajzsmirigy-túlműködés, a veseelégtelenség, a vérkeringési gondok és a diabétesz, de a terhesség és a szoptatás is. Pubertáskor előtt és időskorban pedig még több figyelmet kell fordítani a méregtelenítés szabályaira: csak egy-két napos kúrába ajánlott belevágni. A böjtök alatt átmenetileg emelkedhet a húgysavszint, így a köszvényesek csak a sav-bázis egyensúly korrigálása mellett csinálhatják a kúrát.

A legfontosabb tehát, hogy sosem szabad felelőtlenül, felkészülés nélkül belevágni semmiféle kúrába. Sőt, adott esetben érdemes szakember tanácsát is kikérni, így keressünk fel dietetikust, gasztroenterológust.

Kiemelt képünkön: Elsőként tartsunk bevezető gyümölcs- és zöldségnapokat. Így nem éri sokként szervezetünket a böjt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában