Biomechanikai kutatás

2021.06.03. 20:00

Nemzetközi fórumokon is jegyzik Dr. Fekete Gusztáv gépészmérnököt

Térdízülettel kapcsolatos biomechanikai kutatásokat folytat dr. habil. Fekete Gusztáv (38), a szombathelyi gépészmérnökképzés oktatója, akinek már van két végzett doktorandusza, és további négy PhD-hallgató munkáját is segíti, koordinálja, miközben otthon három gyermeket nevel.

Vas Népe

20210502 Fekete Gusztáv egyetemi tanár, Férfiak a fókuszban kiadványhoz, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

Talán nem gondolnánk, hogy a nemzetközi fórumokon is jegyzett biomechanikai kutatónak, dr. habil. Fekete Gusztávnak sem mentek mindig jól a műszaki tárgyak. Váci származású, az ottani Boronkay György Műszaki Szakközépiskolába járt, amely anno az ország legjobb tíz, ma a legjobb öt középiskolája között szerepel.

– Diákként felnéztem a tanáraimra. Korrepetálásra Vígh Mihályhoz jártam, aki azt mondta, ha sokat tanulsz, van benned elég kitartás, akkor bárhová kerülj, van esélyed arra, hogy megálld a helyedet. Másodikos voltam, amikor azt mondtam otthon, hogy „gépészmérnök leszek a gödöllői egyetemen”. Ezt akkor az édesapám megmosolyogta. Az egyetemen az első félév nehéz volt, de aztán találtam egy felsőbb éves hallgatót, Bóka Attilát – később jól menő oktatási céget hozott létre –, akitől különórákat vettem matekból, mechanikából. Azután fel tudtam venni az egyetem ritmusát, mi több, már én korrepetáltam másokat, és végül jó eredménnyel el is végeztem. Harmadévtől kezdtem kutatni a térdízület biomechanikáját M. Csizmadia Béla professzor mellett. TDK-dolgozatommal egy temesvári nemzetközi tudományos diákköri konferencián első helyen végeztem 2007-ben. Abban az évben ugyanezzel a témával harmadik lettem a győri OTDK-n, ahol idén zsűrielnök lehettem. Felemelő érzés volt.

Fekete Gusztáv az egyetem utolsó félévében Belgiumban tanult Erasmus-ösztöndíjjal. Ott ismerkedett meg a későbbi feleségével is. Bár felajánlották, hogy legyen kint doktorandusz, de akkor már megígérte Csizmadia professzornak, hogy nála folytatja a tanulmányait, ezért hazajött, mert „az adott szót meg kell tartani”. Három évig tanult és dolgozott a gödöllői műszaki mechanika tanszéken, amikor 2009-ben komolyra fordult a kapcsolata a belga Evelien Impens-szel. Egy londoni randevút követően hamarosan megkérte a kezét, és 2011-ben a genti Szent Péter-székesegyházban összeházasodtak.

Még 2009-ben megkereste volt mentorát, Patrick De Baets professzort a genti egyetemen. Ösztöndíjat kapott két évre, hogy elkészítse és megvédje doktori disszertációját. A 250 oldalas, angol nyelven megírt munka iránti érdeklődést mutatja, hogy hamarosan könyvként is kiadták.

2014-ben jött haza Magyarországra, mert mestere és atyai jó barátja, Csizmadia professzor értesítette, hogy Szombathelyen indul a gépészmérnökképzés és oktatókat keresnek. Dr. Fekete Gusztáv volt az „első fecske” a Savaria Műszaki Intézetben, aki aztán több oktatót is hívott Gentből, Temesvárról, Gödöllőről a Szombathelyen felépülő tanszékre. Hat éve tanít itt statikát, szilárdságtant és többtest-dinamikát. Kínában a Ningbo Egyetemmel a kapcsolata rendszeres, évente legalább egy alkalommal kiutazik előadásokat tartani. A járás, futás, sportmozgások biomechanikáját vizsgáló közös kutatásban vesz részt, ami például a sportcipők tervezésében fontos, a sérülések elkerülése érdekében. Rendszeresen publikál mértékadó tudományos folyóiratokban. Fontos lenne kutatásai folytatásához egy biomechanikai laboratórium létrehozása, amely együttműködne a szombathelyi kórház ortopédiai osztályával, ahol dr. De Jonge Tamás főorvos biztosítaná a helyet.

Fekete Gusztáv 2019-ben habilitált, pár éven belül szeretné beadni a pályázatát az egyetemi tanári címre. A sok munka mellet az igazi feltöltődést a családja jelenti számára. A napi teendők mellett rendszeresen vitte kirándulni külföldi kollégáit, PhD-hallgatóit az elmúlt évben, ne érezzék egyedül, bezárva magukat Covid idején sem, és tapasztalják, lássák hazánk szépségeit. Mindemellett az igazi „énidő”, a kikapcsolódás, feltöltődés számára a motorozás.

Kiemelt képünkön: Dr. habil. Fekete Gusztáv számára igazi kikapcsolódás a motorozás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában