Viva Magenta 

2023.01.16. 11:40

Bársonykesztyűbe bújtatott ököl  - Ilyen az év színe

Mit üzen és hogyan használjuk a 2023-as év színét? Sipos Anett szombathelyi lakberendezőt kérdeztük a Viva Magenta árnyalatról.

Cseh-Egyed Bernadett

Illusztráció!

Forrás: Shutterstock

A Pantone Intézet minden év decemberében kihirdeti a következő évre vonatkozó, némiképp trend-előrejelzésnek is tekinthető "az év színét". A szakemberek alapos kutató-elemző munkával hozzák meg döntésüket, figyelembe véve a világban aktuálisan zajló, globális hatással bíró eseményeket is. A bizonytalansággal jellemezhető években ez gyakran olyan színt jelent, amely megnyugtat vagy lelkesít. Így nem meglepő, hogy a 2023-as évre vonatkozóan ez az árnyalat a PANTONE 18-1750 Viva Magenta lett. 

A Pantone a természetből és a valóságból igyekezett inspirációt meríteni és olyan színt keresett, ami erős és vonzó, merész és optimizmust sugárzó. A Viva Magenta a vörös palettáról származik, és a bíbortetűből nyert kármin árnyalat ihlette. A megnyugvás, a bizalom és a kapcsolat jelképe, amelyre a mai világban nagy szükségünk van – magyarázta a szakértő, majd a Pantone Color Institute alelnökét, Laurie Pressmant idézte, aki úgy nyilatkozott: „Egy nem szokványos vörös nem szokványos időkre. Asszertív, de nem agresszív – mi úgy emlegetjük, mint egy bársonykesztyűbe bújtatott öklöt.” 

Sipos Anett lakberendező azt mondja, a 2023-as év színe egy karakteres, erőteljes szín, éppen ezért érdemes okosan bánni vele, de ha megtaláljuk a kellő egyensúlyt, igazán feldobhatjuk vele otthonunkat. Ha valaki extravagánsabb, nyitottabb személyiség, aki szívesen kísérletezik, választhatja domináns színnek is a lakásában falszín, kárpit, szőnyeg formájában. Aki viszont nem akar túlságosan intenzív hatást, de azért szeretné, ha érvényesülne a szín egyedisége, használja az árnyalatot egy-egy meghatározó bútoron vagy nagyobb lakástextilen. Az igazán óvatosak korlátozódjanak a különféle dekorációs tárgyakra, mint például díszpárnákra, takarókra, gyertyákra, fali képekre. A Viva Magenta nagyon jól működik halvány rózsaszínnel, púderrózsaszínnel társítva, ezek kitűnően lágyítják átütő erejét. Illik hozzá az arany és a fekete. Kedvező összhatás érhető el szürke vagy pasztellszínekkel kombinálva, az ilyen enteriőrbe életet és egyediséget visz. 

A Viva Magenta inspiráló árnyalat, feltehetően a művészvilágot is megérinti. Festmények, szobrok és dizájner darabok egyaránt jól mutatnak majd ebben az árnyalatban, magenta színű dekorációkból, kiegészítőkből is válogathatunk ezután a boltok polcain. - Reméljük, ez a vibráló, boldog szín visszahat az emberek hangulatára és boldogságára is ebben az esztendőben – fűzte hozzá Sipos Anett.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában