Sűrű napok

2023.03.20. 11:43

Sikeresen debütált Angliában a Dirty Slippers

Rendkívül sűrű nyolc napot töltöttek Angliában a Dirty Slippers tagjai, hiszen a február végén megjelent Honest kid című daluk rövid időn belül elért sikerei miatt meghívást kaptak Guildfordba fellépni.

Polgár Patrícia

Forrás: Sivák Zsófi

A szigetországba elsőként Ferenczi Bebi és Lobó-Szalóky Lázár utaztak ki, majd George Shilling producer stúdiójában közösen választották ki a dalokat a zenekar első, angol nyelvű nagylemezére. A munkálatokat öt interjúkkal teli nap követte Londonban, ahol a zenészek rádióknak és magazinoknak nyilatkoztak az új dal kapcsán. A megjelenésekről a Facebook és Instagram oldalaikon is beszámoltak. A zenekari tagok tájékoztatása szerint ezen a héten több, új interjú is megjelenik velük, melyeket szintén a közösségi média oldalakon fognak közzétenni.

Az elmúlt pénteken, a Dirty Slippers első alkalommal lépett fel Angliában, London mellett, Guildfordban egy ikonikus klubban. A magyar zenekar annak a brit, Marseille elnevezésű formációnak az idei angliai turnéjahoz csatlakozott, aminek a legutóbbi slágerét már a BBC is játssza. A sikeres debütálás után a Dirty Slippers meghívást kapott több szigetországi koncertre, ezek szervezése és időpont egyeztetése jelenleg is zajlik, hiszen a pop-rock csapat idei hazai turnéja és a Suliturné programja is már elindult.

Az Honest kid dalhoz március végén Sárváron, a Nádasdy-várkastély patinás dísztermében forgat videoklipet a csapat, melyben George Shilling producer is szerepel majd – tudtuk meg az együttestől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában