Te megkóstolnád?

2025.04.15. 14:10

Tejberizs konzervben? Már Szombathelyen is árulják a Lidlben

A Lidl igyekszik mindenféle lehetőséget kihasználni, hogy a vásárlóerőt az áruházláncba csalogassa. Legutóbb arról írtunk, hogy már forgalmaznak dubai csokis túrórudit is, szerdától lehet megtalálni a különleges édességet a boltok polcain, előtte pedig a gyerekeknek kedveztek az egyik slágertermékükkel

Ezúttal is valami egészen érdekes dologgal rukkolt elő a Lidl és a Milbona, ez pedig nem más, mint a konzerv tejberizs. Az igazság az, hogy ez az új termék nagyon megosztja a vásárlókat: voltak akik teljesen ledöbbentek, amikor meglátták a Facebookon terjedő fotót róla - írja a mindmegette.hu

Forrás: mindmegette.hu

Vannak, akik már tesztelték a Lidl konzerv tejberizsét 

Azok, akik már megkóstolták a konzerv tejberizst, úgy nyilatkoztak, hogy ízre szinte ugyanazt hozza, mint a műanyagdobozos változatok. A legnagyobb különbség a szavatossági időben van: míg ez utóbbit hűtőben kell tárolni, és viszonylag rövid időn belül elfogyasztani, a konzerves verzió hónapokig eltartható – még hűtés nélkül is.

Mi lesz így a fiatalokkal?

A Lidl új termékét a háziasszonyok sem hagyták szó nélkül, ahogyan a fiatalabb generációról is megvan a maguk véleménye. A konzerv tejberizst ugyanis főleg egyetemisták, kollégisták tesztelték, akiknek egyszerűbb készételeket enni, mint főzni a közös konyhában. 

Az idősebb korosztály amiatt is aggódik, hogy mi lesz a mai fiatalokkal: sokan úgy gondolják, hogy ezek a "gyerekek" azért nem tanulnak meg főzni, mert túl gyakran vásárolnak készételeket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!