Megkóstoltuk a szombathelyi fagylaltozók alapízeit, majd kedvesen értékeltük

Képesek vagyunk azonnal Gombóc Artúrrá változni, mikor kijön a jó idő és sorra nyitnak a fagylaltosok: szeretem a csokifagyit, a vaníliafagyit, a citromfagyit, a puncsot, a sztracsatellát, a levendulásat, a bazsalikomos epret, a hupikék törpikéset is.

Merthogy mára már csak a fantáziánk szabhat határt annak, hogy milyen fagylaltot eszünk, a lehetőségek tárháza ugyanis végtelen.

Persze nem könnyű belegondolni, hogy vajon mit eszünk, amikor belenyalunk Ali baba és a negyven rablóba vagy éppen a Magyarok Nyila fagylalt mennyire lehet szúrós, milyen lehet felébredni egy Velencei Álomból és egyébként miből készül a madártej.

Mi most mégis visszamentünk az alapokhoz. Cukrászdákat, fagyipultokat látogattunk két alapíz megismeréséhez. Szerettünk volna felállítani egy szempontrendszert – mégis csak laikus fagylaltkedvelők vagyunk, mutatni kell némi profizmust, de rájöttünk: semmi sem fekete vagy fehér. Egyik fagyi sem lesz jobb a másiknál csak azért, mert más. Ráadásul attól, hogy valamit már évtizedek óta készítenek, még nem biztos, hogy el-avult: sőt, még mindig tud meglepetést okozni a csokoládé- és a vaníliafagylalt is.

Három szombathelyi jeges csodát kóstoltunk: kettőt a belvárosban próbáltunk ki, egyet pedig titkolt céllal: amíg odaérünk és vissza, talán le tudjuk mozogni a sok kalóriát. Nos, ez a végére nem számított.

Először úgy indultunk, hogy csak csokit kóstolunk, aztán bekúszott mellé a vanília. Így viszont három gombóc helyett hatot kellett elfogyasztani. Ami bár vicces: de nagyon megterhelő. A végére már jóllakottan, de igazi szakértőként ízlelgettünk. De előbb nézzük, hogyan is kezdődött.

Évről évre azzal szembesülünk, hogy a fagylaltozók kínálata elképesztően színes, de mégis nagyon sokan maradnak a biztos terepen: „csak egy csokit és egy vaníliát kérnék!”.

Most egy napig úgy éreztem magam, mint az apukám: sosem eszik mást, csak alapízeket és ezek kombinációit. Viszont ahhoz, hogy össze tudjuk hasonlítani a fagylaltpultokban roskadozó csodahalmokat, muszáj olyan ízt választanunk, amelyből biztosan van mindenhol. Így egy délutánra mi is az apukám lettünk és nem engedtünk a csábításnak. Kínálhattak minket bármivel – na jó, egyszer megtörtünk a sajttorta miatt.

Első helyszín

Az első kávézóban két apró sétálókehelyben kértük ki az ízeket, s jó néhány kanállal el kellett fogyasztanunk, mire rájöttünk: a csokoládéíz némi rummal párosul. Ez persze nem zavaró, sőt, hozzátesz az élményhez. Főleg, hogy a csokoládé dominanciáját még az apró csokiforgács is fokozza. A vanília pedig szintén nem volt kamu: vaníliarudacskák apró pöttyei keveredtek a krémes gombócban. Arra mindenhol figyeltünk, hogy jól vannak-e hűtve a finomságok, ugyanis sokszor találkozni túl jeges, akár jégkockás fagyival. Ezzel itt sem volt gond, tökéletes krémes állaggal találkoztunk. Valamint diabetikus fagylalttal: itt csokoládéból.

Második helyszín

A második cukrászdához picit többet kellett gyalogolnunk, de talán sikerült lemozogni az első adagot. Itt sem volt könnyű, hogy ne csábuljunk el a különlegességek felé, viszont jó példát láttunk arra, milyen egy alapíz felturbózva: tökmagos vaníliát is találtunk a hagyományos mellett.

A csokoládé egyébként itt is kellően rumos volt – ez komolyan nem tűnt fel a korábbi évek fagylaltozásai alatt. A kiszolgálás is kedves és elegáns, ami persze az előző helyről is elmondható. Így minden falat jobban esik az embernek.

Harmadik helyszín

A harmadik helyhez visszatértünk a Fő térre. Itt már bajban voltunk: kezdtünk jóllakni. De hősiesen helytálltunk az utolsó adagnál is. Érdemes volt, ugyanis itt nem volt rumos a csokoládé. Egy egészen más ízvilággal találkoztunk. Egy kicsit talán tömörebb is volt, viszont sokkal csokisabb. A vanília jóval visszafogottabb volt és itt is kapható többféle fagylalt az érzékenyek számára. A sétálókehely nem volt hozzánk kedves: valahogy nem akart benne elférni két gombóc, de azonnal a segítségünkre siettek a pultból, kaptunk nagyobbat, még két kiskanalat és szalvétát is. Én véletlenül azt mondtam, hogy biztosan magas lehet a vércukorszintem, de a fagylaltkészítő Kiko, aki bár törve a magyart igyekezett szóval tartani minket, elmondta: nincs a fagylaltokban annyi cukor, mint gondolnánk. Nem attól lesz finom és édes. A minőségi alapanyag teltebb ízvilágú. Amellett pedig nincsen szükség arra, hogy agyoncukrozzák a termékeket.

Így végül megkért, kóstoljuk meg a sajttortát is, neki ugyanis az a kedvence. Tényleg nagyon krémes volt, meg is dicsértük. Ez az íz mostanában nagyon közkedvelt, sokan keresik és egyre több helyen található is.

A jó időben egyébként bárhova mehetünk, fagylaltosok színes pultjaiba botlunk. Válogatni talán felesleges is, mindnek megvan a maga különlegessége. Hol a csokiforgács, hol pedig a több rum.