A baromfi és a cukor olcsóbb

2018.01.17. 14:00

A tojás és a vaj áremelkedését nem tudta követni a bérnövekedés sem

Leginkább a tej és a tojás ára nőtt, de jelentősen drágult a palackos gáz és a tűzifa is. A baromfihús és a cukor viszont sokkal olcsóbb most, mint egy éve.

Budai Dávid

 

Tavaly átlagosan 2,4 százalékkal nőttek az árak az előző évhez képest, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett adatai alapján. 2017 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt. Az alig több mint kétszázalékos változás nem túl jelentős – főleg, hogy az átlagos árváltozás mértékét messze meghaladja mind a minimálbér, mind a garantált bérminimum nettó összege. Míg előbbi 8,2 százalékot, addig utóbbi 12,1 százalékot nőtt januártól.

Ha azonban részletesen megvizsgáljuk, hogy minek, hogyan változott az ára, akkor láthatjuk, hogy néhány termék áremelkedése meghaladja a fizetések emelkedésének mértékét, vagyis várható, hogy a kereslet visszaesik. Ugyanez persze fordítva is igaz lehet, főleg a cukor és a baromfihús esetében, ahol csaknem annyival csökkentek az árak, mint amennyivel nőttek a fizetések. Az elmúlt évben azok jártak jól, akik az áramot, a fűtést és a gázt központilag kapták, nekik nem kellett áremelkedéstől tartani. A palackos gáz és a tűzifa viszont nagyon megdrágult.

Korábban mi is többször írtunk a dráguló tejtermékekről és a tojásról is, utóbbit a múlt hónapban csaknem negyven százalékkal drágábban vehettük meg, mint egy évvel korábban. A tojáspiacon két keresleti csúcs van: a húsvét és a karácsony, ilyenkor a növekvő kereslet miatt mindenképpen van drágulás, azonban tavaly mindehhez hozzátette magáét a madárinfluenza és a nyugat-európai fipronil-botrány, amely ugyan Magyarországon kevésbé jelentkezett, de például Németországban, Belgiumban és Hollandiában olyan súlyosan érintette a tojáspiacot, hogy az egy évvel korábbinak a duplájára ugrott az ár. Szakértők szerint az év elejétől átmenetileg újra olcsóbb lesz a tojás, egészen húsvétig. Némi árcsökkenés rá is férne a tojásra, hiszen nyár óta csaknem 18 forintot drágult a tojás, vagyis nagyon rövid idő alatt ugrott meg az ára. A KSH adatai szerint míg tavaly augusztusban még 365 forintért lehetett hozzájutni tíz darab tojáshoz, addig decemberben már 544-et kellett fizetnünk ugyanezért.

- A kétéves válság utáni felépülés jegyében telt 2017 a tejpiac egészét tekintve. A felvásárlási árak és a tejtermékek átadási árai is növekedésnek indultak, a piaci helyzet stabilizálódott, és kismértékben ugyan, de növekedett a tehénállomány is – mondta egy korábbi interjúban Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke, majd hozzátette: a tej – azon belül is a legnagyobb arányt képviselő 1,5 százalék zsírtartalmú UHT-tej – belföldi értékesítésében 12 százalékos visszaesést tapasztaltak. A terméktanács elnöke szerint a tavalyi áfacsökkentés hatása pozitív volt, de mivel a magyar piacon meghatározó UHT- és ESL-tejekre nem terjedt ki, az itthon értékesített tejek csupán 16-18 százalékát érintette. Úgy véli, fontos lenne, hogy már az idei év második felétől az összes fogyasztói folyadéktej adója csökkenjen. Így szerinte a hazai tejipar még tovább tudná növelni az UHT-piacon a hazai tejek arányát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!