A komoly vevők korán jönnek

2018.02.15. 11:30

Csodás kincseket rejt az oberwarti bolhapiac, ahol kötelező alkudni 

Kilátogattunk az év második bolhapiacára. Kicsi forgalom, sok magyar, alkudozás és kincsvadászat.

Budai Dávid

A Zalalövőről érkezett, főként érmékkel foglalkozó Kövesi Gábor először járt az oberwarti bolhapiacon Fotók: Budai Dávid

Hagyományosan minden hónap első szombatján van a bolhapiac Burgenlandban, ám 2018 első két zsibvására mégis a második szombatra esett, így múlt hétvégén fogtuk magunkat, és elmerültünk a régiségkupacok között, hogy kincsekre leljünk. Miközben a fagyos reggeli levegőben elgémberedett ujjakkal forgattuk a múlt századi érméket és bámultuk a századelő katonai propagandaanyagait, olyan magyarokat találtunk, akik beavattak a piac lélektanába. – Van, hogy félévente egyszer, van, hogy kéthavonta jövök ki, attól függ, hogy mikor vannak meccseim – mesélte egy neve elhallgatását kérő magyar fiatalember.

Amit nem lehet kapni a bolhán, az tulajdonképpen nem is létezik

Munkája és a foci mellett két éve szakít időt szenvedélyére, a bolhára járásra. Mert ahhoz, hogy valaki reggel fél négykor sorban álljon a jó helyért, hogy aztán alig áruljon 30-40 eurót, ami épphogy fedezi a stand- és a benzinköltséget, bizony szenvedélyesen kell szeretni a piac hangulatát. Hiszen erről van szó, a hangulatról. Ezért járnak ki a vásárlók is. A komolyabb gyűjtők jóformán az árusokkal együtt megjelennek, és nyolckor már ott sincsenek. – Én is azzal kezdem, hogy végigjárom a standokat, hátha látok valami érdekeset, a mai piac viszont meglehetősen gyenge, a mérete és a forgalma is negyede egy komolyabb nyári zsibinek – mesélte az árus lemondóan az aznapi tapasztalatokat. Úgy látszik, tényleg igen hidegnek találta mindenki az időt, mivel tíz órakor már pakoltak.

Mindig másnak van szezonja 

Az, hogy éppen mi a sláger a piacon, leginkább az ünnepektől meg az évszaktól függ. Karácsony előtt a parfümök meg az ajándéktárgyak, nyáron a napszemüvegek mennek inkább, de például a szerszámok meg a régiségek mindig keresettek. A vásár szervezői is annak örülnek, ha az utóbbiakból van több. Az új dolgok árusítását nemigen szeretik, már csak hagyománytiszteletből sem. Mint megtudtuk, az eladóknak harmada, míg a vásárlóknak fele magyar. És valóban, mi is lépten-nyomon honfitársainkba botlottunk, a pult innenső és túlsó oldalán is találkoztunk velük. Az osztrákoknál szokás, hogy évente egyszer kijönnek, és a felesleges tévéjüket, bútoraikat, tárgyaikat pár euróért eladják, sok vásárló ezért jön a határ túloldaláról, hátha valaki épp kipakolta a garázst. Alkudozni gyakorlatilag kötelező, a húsz euróból simán lehet tizenhárom is, sőt.

- Nálam volt, aki egy százeurós tárgyat hatvanra lealkudott. Ha látom, hogy gyűjtő, vagy jó fej, sokszor még áron alul is odaadom, persze azért van egy határ. A múltkor valaki egy háromszáz eurós régi, ritka óráért mindössze harminc eurót kínált. Az alkudozásban nincs különbség osztrák és magyar között, ember és ember között van csak különbség – ezt már Kövesi Gábor mesélte, aki Zalalövőről érkezett életében először az oberwarti vásárba. Ahogyan fiatal kollégája, kezdéséként ő is mindig körbenéz a vásáron, és gyakran vesz is ezt-azt. Egy grazi vásáron például igazi kincsre bukkant, amikor pedig kiderült, hogy a hat darab 1946-os, sorszámkövető, tökéletes állapotú tízforintosért mindössze száz eurót kérnek, már tudta azt is, hogy jó üzletet kötött. Nem is adott túl rajta, a ritka bankók azóta is a gyűjteményét gazdagítják.

A Zalalövőről érkezett, főként érmékkel foglalkozó Kövesi Gábor először járt az oberwarti bolhapiacon Fotók: Budai Dávid

Miközben beszélgetünk, Gábor egy perc alatt túlad egy réz esernyőtartón, amiért mindössze tíz eurót kér. Alku nélkül elviszik. Volt arra is példa, hogy valaki annyira megörült annak, amit talált, hogy többet fizetett, mint amennyit kért érte. – Igaz, ilyen csak egyszer volt – tette hozzá.

Egy szintén neve elhallgatását kérő úr Szombathelyről érkezett. Első pillanatra látszott, hogy rendszeres bolhapiacra járóval van dolgunk, akinek délelőtt tízkor már rég otthon kellene lennie. Kiderült, nem tévedtünk, valóban korán szokott jönni, hiszen akkor lehet lecsapni az igazi ritkaságokra, de mint mondta, azért a vásár végét sem szabad lebecsülni. Ilyenkor lehet csak igazán jó árat kicsikarni, és – a mostani gyenge felhozatal ellenére – ő éppen ezen a vásáron találta meg azt a finom műszert, amit már hosszú hónapok óta hiába keresett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!